Pesti Srácok

Újra elnökké választotta Kelemen Hunort az RMDSZ

Újra elnökké választotta Kelemen Hunort az RMDSZ

Újra Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szombaton, a kolozsvári kongresszusán. Kelemen Hunor egyedül indult a tisztségért, és 728 szavazatot kapott a leadott 757-ből.

Programbeszédében rámutatott: míg 2018, Erdély és Románia egyesülése centenáriumának éve a visszatekintésre adott alkalmat, a 2019-es évnek a jövő felé fordulás évének kell lennie, hiszen a mostani gyerekek jó eséllyel megélik a XXII. századot. Úgy vélte, nemzedékének az a feladata, hogy helyzetbe hozza a mai húsz-, harmincéveseket.

- fogalmazott az elnök.

PestiSracok facebook image

Az RMDSZ-kongresszuson pódiumbeszélgetésen bocsátották közvitára az Erdély jövőjéről készített vitairatot. Mint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök megfogalmazta, cél a teljes értékű erdélyi magyar társadalom megteremtése, a két jelszó pedig az erdélyiség és a versenyképesség. A kongresszus határozatban nyilvánította ki, hogy a magyar közösség szimbólumának tekinti a piros-fehér-zöld színeket, a székely zászlót, a magyar himnuszt és a székely himnuszt.

- áll a határozatban.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.