Pesti Srácok

Bukott KDNP-s mögött sorakozik fel az ellenzék Újpesten

Bukott KDNP-s mögött sorakozik fel az ellenzék Újpesten

A nyíltan antiszemita Jobbiktól egészen a DK-ig felsorakozott a teljes ellenzék a bukott jobboldali Szalma Botond mellett Újpesten - írja az origo.hu. A jobbikos Mirkóczki Ádám után ő a második ellenzéki politikus, aki mögött összekapaszkodik az ellenzék. Szalma 2014-ben is elindult az önkormányzati választáson, akkor azonban csak 2,29 százalékot kapott.

A portál szerint bár Újpesten hagyományosan az MSZP állított közös baloldali polgármesterjelöltet, a szocik kezéből időközben "teljesen kicsúszott a kerület, és tavaly a DK-nak, míg idén egy bukott jobboldalinak kellett engednie a mára teljesen jelentéktelenné váló szocialista pártnak".

Az origo.hu felidézi: Szalma korábban a magyar tengeri és folyami hajózási vállalat, a MAHART vezérigazgatója volt, majd magánvállalkozó lett. A renegát jobboldali, volt KDNP-s a Magyar Rádió Vasárnapi Újságjának adott interjújában beszélt arról, hogy a vállalatot offshore-cégek segítségével szabadították meg hajóitól, és ebben a gyakorlatban maga is részt vett.

Forrás: origo.hu; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.