Pesti Srácok

Franciaország dzsihadisták gyerekeit vitte haza Szíriából

Franciaország dzsihadisták gyerekeit vitte haza Szíriából

A francia hatóságok pénteken hazaszállították a dzsihadisták gyerekei közül az 5 évesnél fiatalabb árvákat, akik Szíria északkeleti részén található táborokban voltak - jelentette be a francia külügyminisztérium.

"Ezek a gyerekek rendkívüli orvosi és pszichológiai vizsgálaton esnek át, és a jogi hatóságok döntenek a sorsukról" - olvasható a közleményben. A szöveg szerint - amelyben nem szerepel, hány gyerekről van szó - "az érintett családtagokat, amelyek kapcsolatban álltak a külügyminisztériummal, értesítették" a gyerekek hazatéréséről.

- tette hozzá a külügyi tárca. Emmanuel Macron francia államfő még szerdán is hűtötte az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez csatlakozott francia nők hozzátartozóinak a reményeit, akik hónapok óta kérik tőle, hogy engedélyezze az asszonyok és a gyerekek hazaszállítását annak érdekében, hogy a nőknek Franciaországban, ne pedig Szíriában kelljen bíróság elé állniuk.

PestiSracok facebook image

- mondta a francia köztársasági elnök Kenyában, egy sajtótájékoztatón.

- írta a francia külügyminisztérium, "egyszerre biztonsági és igazságügyi kérdésre" hivatkozva.

A francia kormány adatai szerint mintegy 1700 francia állampolgár csatlakozott a dzsihadistákhoz Irakban és Szíriában 2014 óta. Közülük több százan életüket vesztették, a több, mint háromszáz hazatérőt bíróság elé állították, a többség viszont elmenekült a dzsihadisták által ellenőrzött területekre, például Líbiába. Franciaország azért ellenzi a dzsihadisták hazatérést, mert az országot 2015 óta sújtó iszlamista terrortámadások többségét Szíriából az Iszlám Állam tervezte meg, és francia dzsihadistákkal hajtatta végre. Az amerikai csapatok kivonásának bejelentése óta azonban a francia kormány tagjai jelezték: a hatóságok készek megvizsgálni minden lehetőséget, akár a dzsihadisták hazaszállítását és francia bíróság elé állítását is. Ezt azonban utóbb Emmanuel Macron cáfolta. Francia források szerint mintegy 150 francia állampolgárt, köztük ötven felnőttet tartanak fogva a szíriai kurd erők Észak-Szíriában, a többiek kiskorúak.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.