Pesti Srácok

A Facebook újabb szabályozást vezet be a kisebbségek és a nehéz körülmények között élők "érdekében"

A Facebook újabb szabályozást vezet be a kisebbségek és a nehéz körülmények között élők "érdekében"

Sheryl Sandberg, a Facebook második számú vezetője kedden bejelentette, hogy a vállalat szabályozni fogja a kisebbségeket és nehéz körülmények között élőket célzó hirdetéseket.

A szabályozás a lakás- és hitelkínálatokra, valamint állásajánlatokra vonatkozó hirdetéseket érinti. Mint Sandberg írta: ezzel véget vetnek a különböző emberi jogi szervezetek által a Facebook ellen indított perek sorának is.

- fogalmazott Sheryl Sandberg. Egyúttal bejelentette azt is, hogy egyezségre jutottak az ügyben az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) nevű befolyásos szervezettel is, amely a legtöbb pert indította a vállalat ellen. Az intézkedés részeként betiltják azokat a reklámokat, amelyek a lakás- és hitelkínálatokat, valamint állásajánlatokat életkor, nemi hovatartozás, vagy lakóhely alapján fogalmazzák meg. Elemzők szerint a hitelkínálatokat reklámozók például előszeretettel vesznek célba kisebbségeket és nehéz helyzetben lévőket, de azonnali hitelt kínálva uzsorakamatot szednek.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott blogjában Sheryl Sandberg.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.