Pesti Srácok

A Hankooknál határozatlan idejű sztrájk kezdődött

A Hankooknál határozatlan idejű sztrájk kezdődött

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége megkezdte a határozatlan idejű sztrájkot a Hankook Tire Magyarország Kft. dunaújvárosi gyárában - közölte a szakszervezet kedden az MTI-vel.

Az MTI megkeresésére Székely Tamás VDSZ-elnök elmondta, hogy a munkavállalók több, mint 80 százaléka támogatja a sztrájkot és részt is kíván venni benne. Megjegyezte, hogy a cégvezetés - válaszul a munkabeszüntetésre - megpróbálja a délelőttös műszakban dolgozókat túlóra elrendelésével a gyárban tartani és munkára bírni. Megemlítette: a szakszervezet megvárta a sztrájkbejelentéssel a gépek biztonságos leállítását, hogy ne okozzanak további károkat a cégnek. A VDSZ közleményében emlékeztetett: a Hankook teljes mértékben elutasította a szakszervezet követelését, sőt, a VDSZ korábbi ajánlatai és az utolsó pillanatig reményt adó tárgyalások helyett a teljes ellenállást választotta. Ezért nem volt más lehetősége a szakszervezetnek, mint hogy a dolgozók magas támogatása mellett elkezdje a sztrájkot. Mint írták, a cégvezetés még a sztrájk megkezdése előtti utolsó órákban is igyekezett nyomást gyakorolni a dolgozókra azzal, hogy elhíresztelték: ha sztrájk lesz, elmaradhat az év végi bónusz kifizetése.

A Hankook ígéri: törvényesen kezelik a sztrájkhelyzetet

A Hankook Tire Magyarország Kft. vasárnap este arról tájékoztatta a MTI-t, hogy a vezetőség felkészült a várható sztrájkra; a vállalat eltökélt abban, hogy a sztrájk idején, mint eddig is, mindenben törvényesen fog eljárni. Megjegyezték, hogy a partnerek kiszolgálásában nem várható fennakadás. Közölték, hogy a korábban bejelentett, átlagosan 13,6 százalékos béremelés a vállalatnál rendben megtörtént, az év elejétől visszamenőleges hatállyal. A Hankook Tire határozottan visszautasította a VDSZ vádjait, miszerint a cég megpróbálja megfélemlíti a munkavállalóit és pressziót vagy pszichikai nyomást alkalmaz. Jelezték, hogy a törvény előírja a munkaidő percre pontos nyilvántartását, beleértve a távollétet, sztrájk esetén is, ezért sem értik a szakszervezet felvetését.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.