Pesti Srácok

Akár harminc százalékkal is emelkedhet a tanárok bére

Akár harminc százalékkal is emelkedhet a tanárok bére

Újabb béremelésre számíthatnak jövőre a pedagógusok, ha megvalósulnak az oktatási államtitkárság szándékai - tudta meg a Magyar Nemzet. Az elképzelések szerint az életpályamodell fejlesztésével párhuzamosan mintegy harminc százalékkal nőne a tanárok keresete 2020-tól. Az elmúlt években megvalósult bérfejlesztésekkel együtt ez összesen nyolcvan százalékos átlagos emelést jelenthet 2013 óta.

Mint arról a Magyar Nemzet többször is írt, az elmúlt nyolc évben nemcsak a pedagóguspálya elismertsége nőtt, hanem a bérek is jelentősen emelkedtek, ráadásul mindezek hatására egyre több fiatal választja a pedagógusi életpályát.

Egy húsz éve tanító, főiskolai végzettségű pedagógus 2010-ben bruttó 149 ezer forintot keresett, míg tavaly ez az összeg bruttó 301 ezer forintra emelkedett. 2013 és 2017 között a pedagógusok bére átlagosan ötven százalékkal nőtt. Az intézkedés első ütemé­ben, 2013 szeptemberében átlagosan 34 százalékkal, 2014 szeptemberétől pedig minden évben további 3,5 százalékkal nőttek a fizetések. 2017 őszén újabb, átlagosan 3,5 százalékos béremelés történt.

Mindehhez képest további harminc százalékos béremelést szeretnének adni az oktatási államtitkárság tervei szerint jövő évtől - tudta meg a Magyar Nemzet. Ezzel párhuzamosan újragondolják a pedagógus-életpályamodell egyes elemeit is.

PestiSracok facebook image

- idézi fel a lap.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.