Pesti Srácok

Az ellenzék ismét kivonult a Parlamentből, ezúttal  a nyugdíjfolyósítónál buktatnák meg a kormányt

Az ellenzék ismét kivonult a Parlamentből, ezúttal  a nyugdíjfolyósítónál buktatnák meg a kormányt

Ismét otthagyta a parlamentet az ellenzék, és elhatározták, hogy a Nyugdíjfolyósító Főigazgatósághoz vonulnak hétfőn. A helyszínt az indokolja, hogy a Nyugdíjfolyósítóban bevezették a napi 9 órás munkaidőt.

Arató Gergely "közszolgálati rabszolgatörvénynek" nevezte a kormányzati igazgatásról szóló új jogszabályt, amelyet meg fog támadni az ellenzék az Alkotmánybíróságon.

- mondta Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő az ellenzék sajtótájékoztatóján.

PestiSracok facebook image

A sajtótájékoztatón részt vettek az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik képviselői.

Ismeretes, nemrég az ellenzéki frakciók képviselői kivonultak a parlament üléséről, majd bejelentették: autós konvojjal indulnak a Suzuki esztergomi gyárához, hogy közösen demonstráljanak ott. A politikusokat nem engedték a bejáratig, de Ruska Viktória, a cég kommunikációs vezetője jelezte nekik, hogy két főt szívesen látnak a gyárban és tárgyalnak is velük. A képviselők öten szerettek volna bejutni. A Magyar Suzuki Zrt. azt közölte akkor az MTI-vel, hogy nem tervezi a túlórák számának növelését az esztergomi gyárban; a cég tájékoztatása szerint a rendelésállomány alapján a már évek óta érvényben lévő 250 órás éves túlórakeretet sem használják ki.

Forrás: Index, PS; Fotó: MTI
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.