Pesti Srácok

Az Iszlám Állam bosszúval fenyeget a mecsetek elleni támadásért

null

Bosszút fogadott az Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szervezet az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen elkövetett, 50 halálos áldozattal járó pénteki tömeggyilkosságért.

- hangoztatta a terrorcsoport egy szóvivője egy, a Nashir News elnevezésű médiaplatformra feltett, 44 perces hangfelvételen. Az imádkozó muszlimok ellen elkövetett christchurchi mészárlás tettese, a 28 éves ausztráliai Brenton Tarrant szélsőséges, "a fehér felsőbbrendűség" jegyében íródott kiáltványt tett közzé néhány perccel vérengzése előtt, majd a fejére erősített kamerával rögzítette a merényletet, s a videofelvétel órákon át elérhető volt a közösségi médiumok felületén.

A dzsihadisták Abi al-Hasszán al-Muhadzsír néven feltüntetett szóvivője a hétfőn közzétett hangfelvételen "hamisnak és alaptalannak" nevezte az Egyesült Államoknak azt a bejelentését is, amely szerint Szíriában győzelmet arattak az Iszlám Állam harcosai felett, és bosszúval fenyegetőzött azokért is, akiket a csoport utolsó kelet-szíriai zárvány területén, Baghúzban ostrom alá vett, majd evakuált az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF). Az SDF közlései szerint csak az utóbbi hetekben több, mint 30 ezer ember hagyta el az Iszlám Állam utolsó szíriai területét. Beszámolók szerint a Baghúzból távozók jelentős részben külföldi harcosok voltak, akik a már elkerülhetetlenné vált halál helyett a fegyverletételt választották.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.