Pesti Srácok

Az osztrák külügyminiszter a nemzetközi férfinapot is szabadnappá nyilvánította

null

Ausztria külügyminiszternője, Karin Kneissl a nemzetközi nőnapon szabadnappá nyilvánította az osztrák diplomaták számára a nemzetközi férfinapot, november 19-ét - jelentette a Die Presse című napilap.

Az osztrák diplomatanők számára 2018-ban nyilvánították szabadnappá a nemzetközi nőnapot, és az ebből az intézkedésből fakadó jogi komplikációkat kívánja kiküszöbölni Kneissl jelenlegi intézkedésével. A nemzetközi férfinap nem jelent a diplomaták számára pótlólagos szabadnapot, hanem a rendelkezésre álló szabadságnapok közé számít. Mivel a munkából való távolmaradás nem kötelező, ezért november 19-ig várni kell arra, hogy kiderüljön, hány osztrák diplomata él a lehetőséggel - írta a lap. A pénteki nemzetközi nőnap kapcsán ugyanakkor a Die Presse megjegyezte, hogy Kneissl volt az egyetlen nő, aki ezen a napon bent volt a bécsi külügyminisztériumban. 1999-ben Trinidad és Tobago javaslatára, az ENSZ támogatásával nyilvánították november 19-ét nemzetközi férfinappá. A kezdeményezéshez számos ország csatlakozott, Magyarországon kilenc éve ünnepelték először. A cél a nők és férfiak közötti egyenlőség elősegítése, a férfi példaképek kiemelése, a nemek közötti kommunikáció összehangolása, azoknak a problémáknak a kezelése, amelyekkel a férfiak nap, mint nap szembenéznek.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.