Pesti Srácok

Benkő Tibor: Erős magyar hadseregre van szüksége a NATO-nak

null

Magyarországnak olyan erős hadseregre van szüksége, amelyet a NATO bárhol a világon alkalmazni tud a szövetséges országok békéje és biztonsága érdekében - mondta a honvédelmi miniszter szombaton, a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely tizedik évadának megnyitó ünnepségén.

Benkő Tibor hangsúlyozta: éppen azért kezdték el a haderő-fejlesztési programot, hogy e célkitűzéseknek eleget tudjanak tenni. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a fegyverkezés mellett a társadalom megszólításával, a fiatalok hazafias nevelésével is sokat tehetnek a haderő fejlesztéséért. A nemzetet elődeink alkották, ezért a jelenkor emberének kötelessége azt megvédeni, amiben nagy szerepe van a pákozdi emlékparknak, amely felhívhatja a fiatalság figyelmét ezen értékekre - fogalmazott. A miniszter Széchenyi Istvánt idézve azt mondta:

Ehhez találni kell az országban olyan helyeket, ahol ez a hármas követelmény jelen van, és a pákozdi nemzeti emlékhely ilyen, hiszen méltóan tükrözi ezeket a gondolatokat - tette hozzá. Benkő Tibor kiemelte: a park látogatói évről évre meggyőződhetnek arról, hogy mi történt a múltban, és így megérthetik a jelent, valamint építeni tudnak egy igazi jövőt. A miniszter emlékeztetett arra is, hogy a katonai emlékpark méltó módon őrzi a békefenntartó missziókban életüket vesztő magyar katonák emlékét. A magyar katona már 1861-ben részese volt békefenntartásnak, és napjainkban ez még inkább így van, hiszen évente mintegy kétezren teljesítenek békemissziós feladatot a világ különböző övezeteiben, Afrikától Irakon át Afganisztánig - mondta.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.