Pesti Srácok

Berlusconi nem támogatja a Fidesz kizárását az Európai Néppártból

Berlusconi nem támogatja a Fidesz kizárását az Európai Néppártból

Silvio Berlusconi telefonon is megerősítette Orbán Viktornak, hogy az általa vezetett jobbközép Hajrá Olaszország párt nem szavazza meg a vezető magyar kormánypárt, a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. Erről az FI pénteki közleménye számolt be.

Az olasz hírügynökségekhez eljuttatott közlemény szerint Silvio Berlusconi hívta fel Orbán Viktort. A hosszú és szívélyes beszélgetés során a korábbi olasz miniszterelnök, a FI elnöke közölte Orbán Viktorral:

Silvio Berlusconi ezzel egy időben azt tanácsolta a magyar kormányfőnek, hogy fogadja el az EPP által előterjesztett kéréseket. A telefonbeszélgetés során Orbán Viktor szintén megerősítette, hogy pártja továbbra is az EPP tagja kíván maradni - olvasható a FI közleményében. Az állásfoglalás szerint Silvio Berlusconi mélységes meggyőződése, hogy a Fidesz kizárása nagy politikai tévedés lenne. Ezért Berlusconi nem csupán Orbán Viktorral, hanem az EPP vezetőivel is egyeztetett a közös és pozitív megoldás érdekében Orbán Viktornak az Európai Néppárt nagy családjában való maradásáról. A FI korábbi bejelentése szerint Silvio Berlusconi Joseph Daullal, az EPP elnökével is telefonon beszélt, és politikai hibának nevezte a Fidesz esetleges kizárását. Silvio Berlusconi hozzátette, hogy ez az európai parlamenti választások küszöbén negatív hatást gyakorolhatna az EPP más tagjaira is. Berlusconi kijelentette:

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.