Pesti Srácok

Egy német szoci képviselő gyakorlatilag "lepuhapöcsűzte" Webert, amiért nem zárta ki a Fideszt a Néppártból

Egy német szoci képviselő gyakorlatilag "lepuhapöcsűzte" Webert, amiért nem zárta ki a Fideszt a Néppártból

A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és az ellenzéki Zöldek szónokai bírálták, a szintén ellenzéki, jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) vezetője pedig üdvözölte a magyar kormány politikáját a migrációval foglalkozó kampány körüli vitával összefüggésben a hagyományos hamvazószerdai politikai gyűléseken.

A német pártok az éppen száz éve, 1919-ben Bajorországban kialakult hagyományok szerint népünnepélyszerű gyűléseket tartanak a farsangi időszakot lezáró hamvazószerdán. A rendezvényeket általában sörsátorban vagy sörözőben tartják, a söröző közönség előtt szónokló politikusok pedig a megszokottnál jóval élesebben fogalmaznak és főleg a többi pártot, belföldi vetélytársaikat ostorozzák. Ehhez a hagyományhoz illeszkedett a szociáldemokraták egy bajorországi, vilshofeni sörgyár vendéglőjében tartott gyűlése, amelyen a párt egyik európai parlamenti (EP-) képviselője, Maria Noichl rendkívüli hevességgel bírálta a jobbközép uniópártokat, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szövetségét, és a kritikához felhasználta a migrációval foglalkozó magyarországi kormányzati kampány körüli vitát. Az EP-képviselő lankadt férfiasságú személyiségnek nevezte Manfred Weber CSU-s politikust, az Európai Néppárt (EPP) EP-frakciójának vezetőjét és EP-választási csúcsjelöltjét, amiért "nem bírja kipenderíteni" frakciójából a Fideszt, amely elnyomó rendszert, "Orbánisztánt" épít Magyarországból is.

Az AfD osterhofeni gyűlésén Jörg Meuthen társelnök, a párt EP-képviselője ugyancsak Manfred Weber bírálatára helyezte a hangsúlyt, de ellenkező előjellel. Úgy vélte, a CSU-s politikus teljesíthetetlen feltételeket szabott Orbán Viktornak a Fidesz EPP-tagságának megőrzéséhez. Azonban a Fidesz már régen nincs is otthon az Európai Unió jobbközép pártjait összefogó pártcsaládban, mert az valójában baloldali politikát folytat - tette hozzá Jörg Meuthen. Kiemelte, hogy az AfD szívesen látja szövetségesei körében a Fideszt.

PestiSracok facebook image

- mondta.

A Zöldek egyik legtekintélyesebb politikusa, Winfried Kretschmann baden-württembergi tartományi miniszterelnök a párt Bieberachban tartott rendezvényén elmondott beszédében úgy vélte, a magyar kormány kiüresíti a szabadságjogokat, "kiengedi az antiszemitizmus szellemét a palackból" és "gyalázkodó kampányt" folytat Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és az Európai Unió ellen. Mint mondta, nemcsak olyan partnerekkel kell tárgyalni, akikkel megvan az egyetértés, ezért hosszú mérlegelés után úgy döntött, hogy találkozik a magyar külügyminiszterrel. Azonban a magyar kormány kampánya révén végül más elhatározásra jutott;

- fejtette ki Winfried Kretschmann.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.