Pesti Srácok

Hangulatkeltés a székelyföldi románok levele

Hangulatkeltés a székelyföldi románok levele

Hangulatkeltésnek nevezte a Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértője, Pászkán Zsolt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának a román közjogi méltóságokhoz írt levelét, amelyben azt állítják, hogy a Székelyföld már részben a magyar állam irányítása alatt áll.

A szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta: a levél azért született, hogy a román politikusoknak legyen mire hivatkozniuk. Elmondta: a levél írói a Székelyföldet is magába foglaló három megyében a román és a magyar állam kettős fennhatóságára panaszkodtak.

- közölte Pászkán Zsolt.

PestiSracok facebook image

A románok polgári fóruma azt állítja, hogy 40 civil szervezetet képvisel, de a helyi közösség nem igazán tudja, kikről van szó - tette hozzá.

A szakértő szerint a fórumhoz a helyi ortodox püspökséghez tartozó szervezetek és személyek köthetők, illetve olyan emberek, akik a '89-es fordulat előtt a titkosszolgálatok aktív munkatársai voltak.

A levelet januárban írták alá Sepsiszentgyörgyön, múlt csütörtökön pedig a székelyföldi románok képviselőit Viorica Dancila miniszterelnök és Liviu Dragnea, a román parlament alsóházának elnöke fogadta, akik megígérték, hogy orvosolják a bajokat.

MTI; Fotó: szekelyfold.ma

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.