Pesti Srácok

Informátor: Újabb fejlemények Varga-Damm Andrea lakásmaffia-ügyében

Az Informátor korábbi adásában mutatták be, hogy Varga-Damm Andreának köze lehet a lakásmaffiához; a képviselőnő ezt követően rengeteg Facebook-posztban próbálta megvédeni magát, azonban ez nem sikerült. Azt viszont sikerült elérnie, hogy a stábot kitiltsák a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból. Az Informátor stábja azóta újabb problémás szerződést talált, amelyen szintén Damm Andrea neve és ügyvédi pecsétje szerepel. Ezúttal egy kölcsönszerződéshez kötődő letéti szerződés került elő 1996-ból. Az Informátor leleplező adását követően Varga-Damm Andrea kérdéses tevékenysége téma volt a Parlamentben is. A kormánypártok részéről Böröcz László vonta kérdőre Varga-Damm Andreát.

Varga-Damm Andrea perrel fenyegette meg a műsor stábját, még azokat is, akik megszólaltak a riportunkban. Én nyugodtan szembe állok Varga-Damm Andreával, vállalom a riportot - reagált Török-Szabó Erzsébet, a Sors-Társak Közhasznú Egyesület alapítója. Török-Szabó Erzsébettel a stáb ismét átnézte a régi dokumentumokat, és újabb problémás szerződést találtak, amelyen szintén Damm Andrea neve és ügyvédi pecsétje szerepel. Ez már egy kölcsönszerződéshez kötődő letéti szerződés 1996-ból.

Sz. L. és felesége 9 millió forint kölcsönt kért egy másik személytől, jelzálogként a házuk szolgált. Hamar kiderült, hogy itt szinte uzsorahitelről van szó, amelyet nem is tudott fizetni a házaspár. Szó nélkül elvették a 9 millió forintnál sokkal többet érő házukat. Sz. L. feleségét a stáb elérte telefonon, azonban hiába több, mint 20 éves történetről van szó, a mai napig nem tudnak beszélni róla. Az ügyletet ebben az esetben is Dr. Damm Andrea vezényelte le ügyvédként. A Zelei és Previz Zoltánból álló szervezetet a korabeli sajtó csak úgy emlegette, mint az “első ingatlanos bűnbanda”. Ők csalták tőrbe többek között Török-Szabó Erzsébetet is, de rengeteg áldozatuk volt. A legkülönfélébb módszerekkel vették el a tulajdonosoktól a saját ingatlanaikat. Török-Szabó Erzsébet szerint Varga-Damm Andrea velük is kapcsolatban állt, ő volt a védőügyvédjük.

Deák Dániel politológus szerint rá fog égni ez a botrány Varga-Damm Andrea személyére. Mint mondta: ha bármilyen politikai vitába belesodródik, akkor ezt a politikai ellenfelei könnyen ki tudják majd használni, tehát meg lesz bélyegezve ez a politikus. Tovább fokozza Varga-Damm Andreának a botrányát, hogy nem reagált érdemben ezekre az állításokra, sértődötten elvonult a kamerák elől, a Facebookon fenyegetőzött, sőt, még a pofont is kilátásba helyezte; ez mindenképpen egy rossz üzenet, és a választók számára azt mutatja, hogy neki nincs erre az egész ügyre valós, ténybeli magyarázata, csupán kétségbeesetten vagdalózik, és próbál menekülni a tényszerű állítások elől - tette hozzá.

Forrás és fotó: Echo TV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.