Pesti Srácok

Kásler: Az egészségügy soha nem látott fejlesztések előtt áll

Kásler: Az egészségügy soha nem látott fejlesztések előtt áll

A magyar egészségügy olyan fejlesztések előtt áll, ami Magyarország történelmében még nem fordult elő - mondta az emberi erőforrások minisztere a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika sürgősségi osztályának átadásán csütörtökön.

Kásler Miklós beszélt arról is, hogy a kormány a következő időszakban négymilliárd forintot fordít a budapesti orvosegyetem fejlesztésére. Az intézményt a magyar tudomány és orvosképzés legősibb fellegvárának nevezte.

- tette hozzá. A miniszter hangoztatta: a kormány elkötelezett abban, hogy a betegségügyből egészségügyet hozzon létre, a megelőzésre téve a hangsúlyt.

PestiSracok facebook image

- mondta. Hozzátette, hogy ezeket nem lehet megvalósítani felkészült szakemberek nélkül.

A Semmelweis Egyetemre térve kiemelte: az intézmény múltja, innovációs tevékenysége, munkássága példamutató, és ambiciózusnak nevezte az egyetem azon célkitűzését, hogy Európa öt és a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye közé szeretne kerülni. Mint mondta, a most átadott gyermeksürgősségi osztály "ember-, család- és gyerekbarát". A klinika évente 80 ezer gyereket lát el járóbeteg-ellátás keretében, hétezret fekvőbetegként, a sürgősségi osztályon pedig várhatóan 20-25 ezren fognak megfordulni évente.

Merkely Béla, az egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt, hogy az intézmény 250 éves fennállása alatt versenyképes tudást adó, beteg- és hallgatócentrikus szervezet jött létre. Kitért arra, hogy az egyetem 2030-ra célul tűzte ki, hogy az onnan kibocsátott szakembereknek köszönhetően a magyar emberek részesedhessenek a legjobb orvosi, egészségügyi és gyógyszerészeti ellátásban, valamint tovább erősítsék a gyakorlati orvosképzést, illetve bekerüljenek a világ száz legjobb egyeteme közé. E célok megvalósítását szolgálja a most átadott sürgősségi osztály is - emelte ki a rektor, aki szerint mindent megtettek, hogy az osztály minden tekintetben megfeleljen a gyerekek és az őket kísérő hozzátartozók számára. Jelezte, hogy a betegellátáson túl az osztály részt vesz a graduális és posztgraduális képzésben, és a gyógyításban klinikai innovációk is megjelennek. Kitért az osztály mellett helyet kapó úgynevezett skill-laborra, ahol élethű körülmények között gyakorolhatnak a hallgatók.

Szabó Attila, a klinika igazgatója elmondta: a sürgősségi osztály kialakításánál maximálisan figyelembe vették a gyermekek és családjuk ellátási igényeit. A sürgősségi osztályon a korszerű diagnosztikai és építészeti megoldásokon túl külön szobát biztosítottak a szoptatós anyukáknak, gyerekre méretezett mosdókat és érintés nélküli csaptelepeket szereltek fel, a legsúlyosabb esetek ellátására pedig egy intenzív osztálynak megfelelő felszereltségű helyiség is helyet kapott.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.