Pesti Srácok

Lebalfaszozta az ellenzéket az MTVA újabb ostromára készülő Hadházy (Frissítve: Hadházyék elindultak a Kunigunda útjára!)

Lebalfaszozta az ellenzéket az MTVA újabb ostromára készülő Hadházy (Frissítve: Hadházyék elindultak a Kunigunda útjára!)

A péntek délután zajló összellenzéki tüntetés rengeteg felszólalója közül a legtöbb konkrétumot még a 444.hu szerint is a független képviselő, Hadházy Ákos mondta el. Az őszi önkormányzati választásra való összefogás fontosságát többen hangsúlyozták - például Dobrev Klára is -, de Hadházy volt az, aki kitért arra is, hogy nagyon fontos, hogy minden választókörzetben legyen ellenzéki vagy civil szavazatszámláló.

Beszédében Hadházy Ákos elmondta, hogy nehéz munkára lesz szükségük sok beszéd helyett, és kitért arra is, hogy négyszázhetvenezren írták alá eddig az Európai Ügyészséghez való csatlakozási petíciót – írta a 444.hu. Hadházy szerint ezen kívül le kell győzni azt a kishitűséget, hogy nem lehet elérni változásokat, például, hogy nem lehet leváltani az MTVA hírhamisító vezetőjét; mint mondta:

Az országgyűlési képviselő haditervét is ismertette, amely szerint a tüntetés végén a Kossuth térre vonulnak át, ő pedig onnan ki fog sétálni az MTVA Kunigunda útjai székházához, hogy kiragassza követeléseiket. Hadházy elképzelése az, hogy rövidesen blokád alá fogják venni az ellenzéki képviselőkkel a köztévét; szerinte ehhez nyolc képviselő is elég, hiszen ahogy néhányan megjelennek ott, rögtön lezárnak mindent. Hadházyt láthatólag nem törte meg, hogy az ellenzéki tüntetések törzsközönsége látványosan lesz enerváltabb minden egyes "nagyszabású" tüntetés hatására.

PestiSracok facebook image

Hadházy tábornok ismét rohamra indult a Kunigunda útjára

Az Index élő tudósítása szerint este hatkor az ellenzéki vezető egy része kifüggesztette a Parlament épületének zárt kapujára a követeléseiket tartalmazó nyolc pontot, amely nem azonos egyik, pénteken hangoztatott tizenkét ponttal sem; a produkciót néhány kitartó demonstráló tapsolta meg. Hadházy Ákosék eközben elindultak a Kossuth térről az MTVA épületéhez; a menet néhány tucat emberből áll.

Forrás/fotó: 444.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.