Pesti Srácok

Lefasisztázta a Hír TV-t és az Echo TV-t Varga-Damm Andrea, aki szűkölő riportereket vizionált, és sok-sok millió forintot ítélt meg magának

Lefasisztázta a Hír TV-t és az Echo TV-t Varga-Damm Andrea, aki szűkölő riportereket vizionált, és sok-sok millió forintot ítélt meg magának

Válaszok helyett inkább vádaskodik a lakásmaffiás múltjával a napokban szembesített Varga-Damm Andrea; a jobbikos képviselő fasisztának nevezte az Echo TV-t és a Hír TV-t, majd igyekezett kormánypárti politikusokat besározni ahelyett, hogy tisztázná korábbi tevékenységeit. Varga-Damm már előre megítélt magának több millió forintot a még be sem nyújtott keresetei után, miközben szűkölő riporterekről beszélt, arról azonban semmit nem mondott, hogy valóban kizárták-e a Budapesti Ügyvédi Kamarából, és ha igen, akkor miért.

Milyen kapcsolat lehet az ügyvédi kamarából kizárt jobbikos képviselő és a lakásmaffia között? – kérdezte Böröcz László (Fidesz) az Országgyűlés hétfői ülésnapján. A politikus azon sajtóhírekre hívta fel a figyelmet, amelyek szerint az egykori lakásmaffia áldozatainak megsegítésére létrehozott Sorstársak Közhasznú Egyesület birtokába jutott egy problémás szerződés Damm Andrea ügyvéd aláírásával. Mint mondta, az ügyvédet hasonló cselekmények miatt kizárták a Budapesti Ügyvédi Kamarából is, de Varga Andrea néven tovább dolgozott a Győr-Moson-Sopron megyei Ügyvédi Kamara tagjaként. Az egyesület szerint sok kilakoltatás zajlott annál a társaságnál, ahol a képviselő dolgozott. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára megerősítette: sajtóhírek szerint Varga-Damm Andrea több olyan adásvételi szerződést készített, amely jelentős kárt okozott több ingatlantulajdonosnak. Dokumentumok kerültek nyilvánosságra az aláírásával, amelyek szoros összefüggésben vannak a lakásmaffiához köthető jogellenes cselekményekkel. Sajtóinformációk alapján a politikust feljelentették a Budapesti Ügyvédi Kamaránál, majd 2006-ban kizárták onnan. Az országgyűlési képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik – hangsúlyozta –, ez a magatartás pedig szerinte nem fér össze a képviselő mandátumával és vállalt kötelezettségeivel, ezért szerinte Varga-Damm Andrea elszámolással tartozik választói felé azzal kapcsolatban, megszűnt-e a kamarai tagsága és miért.

Varga-Damm és több ellenzéki képviselő folyamatosan bekiabált a felszólalások alatt – Latorcai János levezető elnök többször is csitította őket –, ám a szabályok szerint Varga-Damm akkor nem kaphatott szót. Latorcai személyes érintettség miatt az azonnali kérdések órájának lejárta után adott megszólalási lehetőséget a jobbikos politikusnak. Varga-Damm Andrea azzal kezdte, hogy rendkívüli örömmel tölti el, hogy két fasiszta televízióban is sokat szerepelt a képernyőn a hétvégén – az Echo TV-re és a Hír TV-re célzott –, mert ez azt jelenti, hogy a Fidesz erős ellenzéki képviselőnek tartja. A vádakról azt mondta: ez egy 2000-es jogügylet, amelyben senki senkit nem lakoltatott ki. Arról nem mondott semmit, hogy valóban kizárták-e a Budapesti Ügyvédi Kamarából és milyen indokkal, de azt mondta: a műsorban szereplő állítások miatt pert fog indítani, és a fideszesek felé fordulva kijelentette:

PestiSracok facebook image

Völner Pál államtitkárhoz fordulva pedig azt mondta, hogy tud egy valódi esetről, ami felvet kérdéseket: Völner ügyvédi irodájában fiktív ajándékozási szerződést kötöttek, és állítása szerint a Jobbiknak sikerült megakadályoznia, hogy ennek az ügynek a kárvallotját kilakoltassák. Ezután Völner Pál kért és kapott szót személyes érintettség miatt. Völner annyit mondott, hogy Varga-Damm 2007-es dátumot említett, de ő 2006 óta szünetelteti az ügyvédi tevékenységét.

Forrás: MTI/Index/PS; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.