Pesti Srácok

Lemondásra szólította föl a Fidesz Nagy Ernő hódmezővásárhelyi szocialista képviselőt

Lemondásra szólította föl a Fidesz Nagy Ernő hódmezővásárhelyi szocialista képviselőt

Le kell mondania a Lakásügyi Tanácsadó Testület (LTT) elnöki posztjáról és önkormányzati képviselői mandátumáról Nagy Ernőnek (MSZP), akinek a lánya titokban, a jogszabályokat megsértve és áron alul vásárolt meg egy hódmezővásárhelyi önkormányzati lakást - közölte Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) képviselő vasárnap az alföldi városban.

A politikus sajtótájékoztatóján - melyet Márki-Zay Péter (független) polgármester támogatói többször is közbekiabálásokkal zavartak meg - felidézte: a városházáról kikért dokumentumok alapján bebizonyosodott, hogy az önkormányzati bérlakásokról döntő LTT-t irányító MSZP-s képviselő lányának tavaly december 17-én a helyi rendelettel ellentétesen hosszabbították meg bérleti jogviszonyát, majd négy nappal később összesen 40 százalék kedvezménnyel vásárolta meg az ingatlant, anélkül, hogy az ehhez szükséges közgyűlési döntés megszületett volna. Cseri Tamás közölte: az ügyben feljelentést tettek. A rendőrségnek azt is ki kell vizsgálnia, miért különbözik szemmel láthatóan a képviselő lányának aláírása az eredeti bérleti jog iránt benyújtott kérelmen és az összes többi iraton - tette hozzá.

Az is kérdéseket vett föl, hogy a képviselő lánya egészen 2018 nyaráig Győrben dolgozott középiskolai tanárként, vagyis egy évig biztosan nem lakott a főtéri ingatlanban. De a lakást - az ingatlan értékesítésekor készített képek alapján - tavaly decemberben sem használta senki - mondta a fideszes képviselő. Nagy Ernő, aki maga is megjelent a sajtótájékoztatón, elmondta: a város 2017 őszén elhunyt polgármesterével, Almási Istvánnal állapodott meg abban, hogy lánya annak ellenére megkaphatja az ingatlan bérleti jogát, hogy a három éves helyben lakást előíró helyi rendelet alapján erre nem lenne jogosult.

A képviselő közölte: 1994 óta vezeti az önkormányzati lakásokról döntő testületet, és a bérleti jogok meghosszabbításáról önállóan dönthetett. Munkája során semmilyen etikai normát nem hágott át, mindig a rászorultságot és a szociális szempontokat figyelembe véve járt el. A szocialista politikus elismerte: lánya a bérleti jog megszerzését követően egy évig valóban nem tudott visszatérni szülővárosába, majd a lakásba ezután sem költözött be gyermekeivel, mert az gyakorlatilag használhatatlan volt. Mint mondta, az ingatlan adásvétele nem történt meg, mert az ehhez szükséges hitelt még nem kapta meg lánya. Márki-Zay Péter leszögezte: semmiféle korrupció nem történt. A tavalyi időközi választást követően felállt városvezetés csak a korábban értékesítésre kijelölt ingatlanok adásvételét fejezi be, az akkor meghozott szabályok szerint. Nagy Ernő lánya ez alapján volt jogosult arra, hogy bentlakóként kedvezménnyel vásárolja meg az ingatlant.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: Origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.