Pesti Srácok

Libanon szerint aláássa a nemzetközi jog alapjait a Golán-fennsík feletti izraeli szuverenitás amerikai elismerése

Libanon szerint aláássa a nemzetközi jog alapjait a Golán-fennsík feletti izraeli szuverenitás amerikai elismerése

Aláássa a Golán-fennsík feletti izraeli szuverenitás amerikai elismerése az ENSZ szabályait és a nemzetközi jog alapjait - jelentette ki Michel Aoun libanoni elnök, amikor kedden Moszkvában fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz államfő.

A lépés miatt Aoun kifejezte az Izrael környezetében található országok aggodalmát a lépés miatt, és hangot adott reményének, hogy a kérdést hamarosan rendezni lehet. Noha Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője előzetesen közölte, hogy a Golán kérdése téma lesz a két elnök tárgyalásán, az ügyet Putyin nem hozta szóba a találkozó nyilvános szakaszában, és nem tett említést róla a kedden elfogadott, a Kreml honlapján közölt közös nyilatkozat sem, amely egyebek között a szíriai politikai rendezésnek, a terrorizmus elleni harcnak és a menekültek hazatérésének közös támogatásáról értekezik. Peszkov Putyin és Aoun megbeszélését megelőzően ugyanakkor kijelentette, hogy a Golán-fennsík Izraelhez tartozásának Donald Trump amerikai elnök által történt elismerése egyértelműen negatív következményekkel jár a közel-keleti rendezés és a szíriai politikai rendezés általános légköre szempontjából.

A nap folyamán korábban Aount fogadta Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlamenti alsóház elnöke, aki rosszallását fejezte ki amiatt, hogy Trump az ENSZ és a világszervezet Biztonsági Tanácsa megkerülésével hozott döntést a Golán-fennsík ügyében. Úgy vélekedett, hogy ez olyan helyzet kialakulásához vezethet, "amelyben mindenki mindenki ellen fog harcolni", és hogy az erősebb jogának uralma "a háborúhoz vezető egyenes út". Az orosz házelnök azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy megsérti a párbeszéden alapuló államközi szerződéseket, amelyek feladata a béke és az egyensúly biztosítása lenne, és megismételte az orosz álláspontot, amely szerint az amerikai erők törvényellenesen tartózkodnak Szíria területén.

Vologyin javaslatot tett arra, hogy Bejrútba hívjanak össze nemzetközi konferenciát a szíriai menekültek ügyében. A libanoni elnök figyelmeztetett: hazájának rossz gazdasági helyzete arra ösztönözheti az ott tartózkodó 1,5 millió szíriai menekültet, hogy Európa felé vegye az irányt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.