Pesti Srácok

Megölte a bevándorló a 14 éves német lányt - Beismerte tettét a bíróságon

Megölte a bevándorló a 14 éves német lányt - Beismerte tettét a bíróságon

Egy Irakból érkező, 2015-ben sikertelen menedékkérelemmel próbálkozó férfi beismerte a wiesbadeni bíróságon, hogy megfojtotta a 14 éves Susanna Feldmant - írja az Index. A 22 éves Ali Bashar azt állítja, hogy nem tudja, hogy történt az eset; azt mondta, minden elsötétült előtte akkor. A lányt a vád szerint meg is erőszakolta, mielőtt megölte; ezt Bashar nem ismerte be. Azt állítja, hogy közös megegyezésen alapuló szexuális kapcsolatuk volt.

Ali Bashart emellett azzal is vádolják, hogy megtámadott egy férfit egy parkban, és lesz egy bírósági tárgyalása egy harmadik ügyben is, mégpedig egy 11 éves lány megerőszakolása miatt. A vádlott a bíróság előtt arról is beszélt, hogyan menekült el a családjával Irakból 2015-ben. Azt is mondta, hogy 12 éves kora óta alkoholizál, és Németországban a drogokat is kipróbálta. A 14 éves lánnyal állítása szerint közös ismerős révén találkozott, közösen hallgattak zenét, és kézen fogva sétálgattak. Azt állítja, nem tudta, hány éves a lány. A vád szerint Susannát egy erdőben erőszakolta meg, és hátulról megfojtotta, amikor a lány a rendőrséggel fenyegette őt. A hatóságok a holttestét azután találták meg egy sín mellett eltemetve, amikor egy tippet kaptak erre egy 13 éves afgán menekülttől, aki Ali Basharral egy szállón lakott. Mire a holttestet megtalálták, Bashar és a családja visszautazott Irakba. Ott fogták el és adták át Németországnak. Németországban ezen kívül több más olyan ügy is borzolta a kedélyeket, amelyekben menedékkérők követtek el bűntényt, öltek meg például egy 15 éves lányt, vagy késeltek meg egy férfit Chemnitzben.

Forrás: Index.hu; Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.