Pesti Srácok

Migráns-bankkártyát kapott a terrorizmussal gyanúsított szír férfi

Migráns-bankkártyát kapott a terrorizmussal gyanúsított szír férfi

Az M1 aktuális csatorna értesülései szerint az Európai Unióba érkezése után név nélküli bankkártyát kapott az a szír férfi, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam egyik vezetője volt.

A hirado.hu-n megjelent információk alapján a bankkártyára 500 eurót, vagyis 150 ezer forintot utaltak. Írtak arról is: a terrorcselekménnyel gyanúsított F. Hassan titkosszolgálati kapcsolataira hivatkozva szerette volna elkerülni a letartóztatást. A bírósági meghallgatásán a férfi azt mondta, hogy a görög titkosszolgálat ügynöke, és azon dolgozik, hogy minél több, Európába szökött dzsihadistát rendőrkézre juttasson. Hajdu János, a TEK főigazgatója az M1 Híradójának azt mondta: sok olyan dolgot mondott a tárgyaláson a férfi, amivel megpróbálja magát kihúzni az ügyből. Minden információt, ami a férfi szájából elhangzik, megvizsgálnak, akár nemzetközi partnerek segítségével is - tette hozzá. Horváth József biztonságpolitikai szakértő a műsorban azt mondta, hogy nincs az a titkosszolgálati érdek, ami miatt a görögök vagy bármely európai ország hatóságai együttműködnének az Iszlám Állam egyik vezetőjével. Kelen László, a férfi ügyvédje a csatornának nyilatkozva elmondta: Görögországban kapta a bankkártyát, ami csak ott érvényes, és egyetlen hónapra utaltak rá 500 eurót. A TEK múlt pénteken azt közölte az MTI-vel: felderítési adataik alapján megállapítást nyert, hogy F. Hassan Szíriában csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez. A férfi az adatok szerint az Iszlám Állam által végrehajtott lefejezéses emberölésekben vett részt Szíriában, és Magyarországra utazása előtt a 2016-ban Görögországban benyújtott menekültkérelme alapján kiállított menekült-útiokmány felhasználásával Európa több országában is megfordult. A TEK feljelentése alapján a Fővárosi Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.