Pesti Srácok

Németh Zsolt: Sikertörténet a visegrádi együttműködés

Németh Zsolt: Sikertörténet a visegrádi együttműködés

Sikertörténetnek nevezte az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a visegrádi országok együttműködését.

Németh Zsolt a bizottság keddi, részben zárt ülése után az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a nemzetközi partnerek sokszor gyanakvással tekintenek erre a platformra, mintha ezt az együttműködést egyfajta negatív erő tartaná csak egyben. A politikus azonban felhívta a figyelmet, hogy a V4 országait nem az Európai Unió elleni összeesküvés vagy a migrációs politika tartja össze, hanem az unió egységének megtartása. Ezt jelzi a szlovák V4-elnökség jelmondata, a Dinamikus Visegrád Európáért is - tette hozzá. Németh Zsolt a szlovák elnökség munkájáról - amely téma volt a bizottsági ülésen - elmondta: a szlovák elnökség hívta meg Angela Merkel német kancellárt, és tervben van Emmanuel Macron francia államfő és Sebastian Kurz osztrák kancellár meghívása V4+ formátumú összejövetelre; hangsúlyos a V4 által működtetett visegrádi kulturális alap munkája is. Az európai integráció folyamatát folytatni kell - mondta a politikus, hozzátéve: szintén prioritás volt a szlovák elnökség alatt, hogy a V4-ek Európa gazdasági motorjává váljanak, különösen az infrastruktúra kiépítésével. Ehhez kapcsolódva a bizottsági elnök a közép-európai gyorsvasút (a négy visegrádi fővárost összekötő vonal) fejlesztésének elindítását emelte ki.

Forrás: MTI; Fotó: MS/Szecsődi Balázs

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.