Pesti Srácok

Nézőpont Intézet: Megőriznék a keresztény Európát a magyarok

null

A Nézőpont Intézet online villámkutatást végzett március 15-én, amelyből kiderült, hogy a magyarok kétharmada, hatvanöt százaléka szerint meg kell őrizni a keresztény kultúrájú Európát, és csupán egynegyedük szerint kell elfogadni, hogy más vallások és kultúrák is megvessék a lábukat a kontinensen.

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédének legfontosabb üzenete az volt, hogy Európának meg kell őriznie a keresztény kultúráját; a kormánypárti szimpatizánsok körében ez a gondolat egyöntetű, nyolcvanhárom százalékos támogatásra talál, sőt, még az ellenzéki szimpatizánsok körében is többen – negyvennyolc százaléknyian – gondolják így, mint amennyien a multikulturalizmust támogatják.

A hatszáz embert meginterjúvoló kutatás adatai szerint mindössze a magyarok negyede szeretné, hogy a liberalizmus legyen az Európai Unió legfontosabb értéke; két és félszer annyian mondták azt, hogy inkább a kereszténység legyen a közösség eszmei alapja. A felmérésből kiderült az is, hogy a magyarok kétharmada örül annak, hogy az utóbbi években a korábbinál is jobbak lettek a lengyel-magyar kapcsolatok, még az ellenzékiek körében is többséget élvez ez az álláspont.

A kutatók szerint csaknem kétszer annyi magyar – a megkérdezettek csaknem fele – üdvözölte azt, hogy Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök felszólalt a március 15-i ünnepi rendezvényen, mint amennyien nem örültek ennek.

PestiSracok facebook image

Forrás: Nézőpont Intézet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.