Pesti Srácok

OMSZ: Fejlődik a magyar légimentés

OMSZ: Fejlődik a magyar légimentés

Fejlődik a magyar légimentés: ennek részeként a következő hetekben szolgálatba állnak az első gépek abból a mentőhelikopter-flottából, amelyek beszerzéséről a kormány tavaly határozott - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint kilenc - kormányzati forrásból beszerzett - EC135P2+ típusú gép váltja az eddig bérelt, osztrák tulajdonú helikoptereket. Kiemelték: az új gépek felszereltsége felülmúlja a korábbiakét. A tájékoztatás szerint az új helikopterek a legmodernebb mentéstechnikai eszközöket, lélegeztető- és újraélesztő berendezéseket, illetve ultrahangot tartalmaznak.

A bérelt gépeknél fejlettebb radar- és navigációs berendezésekkel, robotpilótával, valamint éjjellátó képességgel is rendelkeznek, ezek által a közeljövőben az éjszakai légimentés is megvalósulhat. A gépek alkalmasak lesznek kötéltechnikai mentésre is, így új képességekkel gyarapítják a magyarországi légimentést. Mint írták, Magyarország korábban nem rendelkezett tartalék helikopterrel, szükség esetén azt is az osztrák bérbeadónak kellett biztosítania, ezzel szemben a kilenc új gép révén esetleges műszaki hiba sem okoz átmeneti leállást a mentésben, vagyis fejlődhet a légimentés rendelkezésre állása és területi lefedettsége is.

Forrás: MTI; Fotó: legimentok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.