Pesti Srácok

Orbán elfogadta Weber javaslatát a CEU ügyében

Orbán elfogadta Weber javaslatát a CEU ügyében

Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta a bajor tartományi kormánynak a budapesti Közép-európai Egyetemmel kapcsolatos javaslatát a tudományos együttműködés elmélyítéséről - mondta Florian Herrmann szövetségi-, európai és médiaügyekért felelős bajor miniszter, a tartományi miniszterelnöki hivatal vezetője a Süddeutsche Zeitung című müncheni lap szerdai számában.

A Keresztényszociális Unió politikusa elmondta: Orbán Viktor köszönettel elfogadta azt a bajor javaslatot, hogy a müncheni műszaki egyetem finanszírozzon a CEU-n két tanszéket, amelyeken a demokrácia és a kormányzás tudományos kérdéseivel foglalkoznak, és vegyen részt egy harmadik tanszék finanszírozásában is, amely alapítványi formában működne. Florian Herrmann kiemelte: Orbán Viktor garanciát vállalt arra, hogy a CEU továbbra is folytathat tudományos kutatási és oktatási tevékenységet Budapesten. A bajor miniszter elmondta, hogy a magyar kormányfő ezt egy levélben közölte, amelyet kedden kaptak meg. Ismertetett a levélből egy részletet, amelyben Orbán Viktor azt írta:

Florian Herrmann úgy vélte, a magyar kormányfő gesztusa egyértelmű jele annak, hogy enyhíteni kívánja a pártja, a Fidesz európai néppárti tagsága körüli vita hevességét. A Süddeutsche Zeitung összeállításában azt írta, hogy Orbán Viktor a CEU-ra vonatkozó bajor javaslat elfogadásával teljesítette valamennyi feltételt, amelyet az EPP európai parlamenti választási csúcsjelöltje, a CSU-s Manfred Weber megszabott a Fidesz EPP-tagságának megőrzéséhez.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Faludi Imre

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.