Pesti Srácok

Politico: A fideszes EP-képviselők maradnak az európai néppárti frakcióban

Politico: A fideszes EP-képviselők maradnak az európai néppárti frakcióban

A fideszes európai parlamenti képviselők egyelőre annak ellenére is maradnak az Európai Néppárt (EPP) frakciójában, hogy a pártcsaládban a múlt héten felfüggesztették a nagyobbik magyar kormánypárt tagságát - hazudta a Politico egy magas rangú tisztségviselőre hivatkozva, hiszen a Fidesz maga kérte a felfüggesztését.

Esteban González Pons, az EPP-képviselőcsoport egyik alelnöke arról számolt be, hogy nem érkezett kérelem egyik fideszes politikus frakcióbeli felfüggesztésére sem.

- mondta a brüsszeli hírportál beszámolója szerint. Ennek értelmében például Szájer József is megtarthatja alelnöki pozícióját a néppárti frakcióban. Hozzátette: a képviselőcsoportnak megvan a maga eljárása egyes tagpártok vagy tagok kizárására vonatkozóan, sőt, arra is van lehetőség és precedens, hogy valaki csak a frakciónak legyen tagja, az Európai Néppártnak nem. González Pons elmondta: mindenekelőtt megvárják, hogy az EPP meghozza a Fidesz ügyében a végleges döntését, amelynek "következményei kell, hogy legyenek majd a frakcióra is". Hangsúlyozta azonban, hogy a képviselőcsoport nem fog semmilyen döntést hozni a május végi európai parlamenti választások előtt.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a spanyol politikus. A Politico rámutatott, hogy a pártcsaládokat és az EP-frakciókat gyakran csak laza kapcsolatok kötik össze, és eltérően működnek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.