Pesti Srácok

Szijjártó: Világméretű liberális álhírgyárak működnek

Szijjártó: Világméretű liberális álhírgyárak működnek

Világméretű liberális álhírgyárak működnek, amelyek világméretű hazugságokat terjesztenek, s úgy támadnak meg embereket minden alap nélkül, hogy azt igazságnak állítják be – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A miniszter felidézte: amikor egy kicsit több, mint két éve Donald Trumpot megválasztották az Egyesült Államok elnökének, akkor esett le igazán a liberális nemzetközi médiának – élén a CNN-nel – és a liberális politikai elitnek, hogy nem ők választják ki az ország elnökét, hanem az amerikai polgárok.

A külügyminiszter szerint Donald Trump megválasztása hisztériát okozott az Európai Unióban is: kiforgatták az új elnök szavait például a NATO szerepe kapcsán, és rengeteg energiát vitt el az is, hogy azt állította a nemzetközi média, hogy az oroszok beavatkoztak a választásba Trump oldalán. Ez történt Amerikában, két évig létezett ez a világméretű hazugság – fake news, ahogy ezt az angolszász világban mondják, tehát álhír –, és ez két év után úgy omlott össze, hogy akik ezt kitalálták és két éven keresztül fenntartották, azoknak a szeme sem rebben – emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a hazugságot kitaláló és fenntartó médiumoknál senki nem kért elnézést az olvasóktól és a nézőktől ezért. A tárcavezető szerint az bizonyos, hogy már a következő álhír gyártásán dolgoznak ezekben a médiumokban, s ennek bármelyik politikus a céltáblája lehet, aki eltér a liberális fősodortól.

Aki patrióta politikát folytat, aki ki meri mondani, hogy a saját országa az első, a vallási, nemzeti, kulturális identitás fontos, és fallal meri megvédeni az állampolgárok biztonságát, az ellen hadjáratot folytatnak, s megpróbálják hazugságokkal lejáratni – mondta a miniszter. Ez a jelenség Európában sem szokatlan, és ez a bánásmód a magyar kormánnyal is, hiszen az összes jogállamisági mázzal leöntött támadás az álhír kategóriába tartozik – hangsúlyozta, és hozzátette: Magyarországon a legolvasottabb, a legnézettebb és a leglátogatottabb médiumok mind kormányellenesek, vagy kormánykritikusok. Az amerikai példa szerintem egy fontos útmutatást ad nekünk, mert az amerikai elnök kitartott: több, mint két éven keresztül vívta ezt a küzdelmet, és kiderült, hogy igaza van. Nekünk is ugyanúgy ki kell tartanunk, ugyanúgy mennünk kell előre, s ugyanúgy azzal kell szembesülnünk, hogy a sokadik lebukása ennek a nemzetközi álhírgyárnak is ugyanazt fogja indukálni, mint az eddigi lebukások: kitalálnak majd egy újabb hazugságot – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.