Pesti Srácok

Tizennyolc embert gázolt halálra éjjel egy kivilágítatlan kamion Guatemalában

Tizennyolc embert gázolt halálra éjjel egy kivilágítatlan kamion Guatemalában

Halálra gázolt legkevesebb tizennyolc embert egy kamion Guatemalában egy autópályán a sötétben. Korábbi jelentések harminc halálos áldozatról szóltak.

A tűzoltóság szóvivője közölte: a baleset szerda éjjel történt a közép-amerikai ország nyugati részén, Solola államban. Cecilio Chacaj szerint az emberek valószínűleg egy másik balesetben elhunyt ember holtteste körül gyűltek össze, a kamionos pedig nem vette észre őket a sötétben, és beléjük hajtott. A helyi hatóságok először 30 halálos áldozatról számoltak be, majd később módosították korábbi közlésüket. A legutóbbi hivatalos jelentések szerint a balesetben 18 ember – köztük 3 kiskorú – vesztette életét, és mintegy 20-an sérültek meg. Közülük egy személy szenvedett súlyos sérüléseket az eddigi információk szerint.

Helyi sajtójelentések arról számolnak be, hogy a kamion világítás nélkül közlekedett, és elképzelhető, hogy a sofőr ezért nem látta meg az embereket, akik egy másik baleset helyszínénél gyűltek össze. A kamion sofőrje ellen körözést adott ki a helyi rendőrség. Jimmy Morales guatemalai elnök a közösségi hálón részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Hozzátette: mindent megtesznek, hogy segítséget nyújtsanak nekik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a guatemalai közúti közlekedés az egyik legveszélyesebbnek számít a világon.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.