Pesti Srácok

Török Gábor szerint az orbánizmus győzött, Orbán Viktor nem

null

"A nyugati pártok a migrációs politikáját átvették, de Orbánból nem kérnek. Azért nem, mert Orbán neve Nyugat-Európában összekapcsolódott a radikálisnak, populistának, szélsőjobboldalinak nevezett pártok előretörésével" - mondta el a Magyar Narancs csütörtöki számában Török Gábor. A Jobbiknak tavaly választási győzelmet jósoló politikai elemző úgy véli: "Orbán most két szék között imbolyog, arccal a padló felé. Nem jöttek be a számításai, még ha néhány gondolata meg is termékenyítette az európai politikát".

Török Gábor politikai elemző a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelent interjúban arról beszélt: véleménye szerint a hazai belpolitikai verseny 2018 áprilisában eldőlt, az EP-választások nem fogják átrendezni a belpolitikai erőteret. Úgy látta, az önkormányzati választás ugyanakkor 2022 felől nézve jelentősebb lehet. Mint megjegyezte: illúzió azt várni, hogy a Fidesz kizárása az Európai Néppártból „felnyitja a kormánypárti szimpatizánsok szemét”.

Ennek kapcsán kapcsán az elemző ugyanakkor arról is beszélt: „ha valaki a falu kemény csávójaként pozícionálja magát, azt nem lehet csak úgy kidobni”. Szerinte, ha szakításra kerül is sor, ezt a forgatókönyvet a Fidesznek úgy kell kommunikálnia, hogy eleve ezt akarták. Török Gábor megjegyzi: szerinte valós helyzetet tükröz az a megállapítás, hogy a Fidesz valódi szövetségesei valójában a Néppárton túl vannak, hiszen a populista erők tekintenek a Fideszre szövetségesként. Az, hogy a Néppárt többsége is megszavazta a Sargentini-jelentést, vagy tartózkodott, arra is rámutat az elemző szerint, hogy Manfred Weber néppárti csúcsjelöltnek a politikai céljai eléréséhez vezető pályán is kellemetlenné vált a Fidesz, ahogyan a tagállamok néppárti vezetői számára is. Mint Török Gábor fogalmaz: „a nyugati jobbközép politikusok nem tűnhetnek túl békülékenynek Orbán Viktorral, a radikális erők egyik idoljával szemben”.

A nyugati pártok Orbánból nem kérnek

PestiSracok facebook image

Török Gábor az interjúban arról is beszél: véleménye szerint Orbán elérte, hogy bevándorlásellenesebbé tegye a Néppártot, ugyanakkor a magyar kormányfő valódi célja az lehetett, hogy saját pozícióit megerősítse, ez azonban nem sikerült.

- fogalmazott.

"Néhány gondolata megtermékenyítette az európai politikát"

Az elemző szerint Orbán Viktor számára jelenleg az a nagy kérdés, hogy kivel harcoljon. Mint megjegyezte: a Sargentini-jelentés tévedései ellenére is összességében azt a képet adta ki, amit a magyar kormányfőről és a Fideszről gondolnak. Török Gábor hozzátette: időközben az is világossá vált, hogy „uniós szinten korlátozott marad a radikálisok előretörése, az Európa-projektet a konzervatívok, a szocialisták és a liberálisok valamilyen koalíciója fogja tovább vinni”. Weber ebben a helyzetben Orbán eltávolításával jó pontokat szerezhet lehetséges baloldali koalíciós partnereinél azzal együtt is, ha a Néppárt jelentős számú mandátumot is veszítene a Fidesz távozásával. Úgy vélte:

Mint hozzátette:

A teljes interjút a Magyar Narancs csütörtöki számában olvashatják.

Forrás: Magyar Narancs; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.