Pesti Srácok

Troll: Tordai az ellenzék közpénzből eltartott provokátora (Videóval!)

Tordai Bence két lábon járó illusztrációja egy dühödt bolsinak, aki azt hiszi, hogy a Tanácsköztársaságban van. Ő az ellenzék közpénzből eltartott provokátora, aki a képviselői munka elvégzése helyett inkább balhézik – hangzott el az Echo TV Troll című műsorában annak kapcsán, hogy a Párbeszéd politikusa március 15-én megint tanújelét adta: nincs benne tisztelet.

– reagált Kobza Miklós Tordai Bence március 15-ei akciójára, mikor is a zászlófelvonást megelőző pillanatokban megpróbálta megzavarni az államfőt és az Országgyűlés elnökét.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az újságíró, hozzátéve: nem érti az egésznek a célját.

– jegyezte meg.

– jegyezte meg M. Dobos Marianne, majd hozzátette: nem szabad elfelejteni, hogy Tordai Bence havi több százezerért balhézik.

– húzta alá.

– fogalmazott Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa.

Kobza Miklós szerint Tordai Bence két lábon járó illusztrációja egy dühödt bolsinak, aki azt hiszi, hogy a Tanácsköztársaságban van.

– jellemezte az újságíró a párbeszédes képviselőt.

A Párbeszéd egy kullancspárt. Egy mikroközösség fölcsatlakozott egy haldoklóban lévő nagyobb erőre, amely személyi állományát tekintve annyira romokban van, hogy befogadta ezt a mikrokullancs-csapatot és megosztotta velük a listáját. Karácsony Gergely és Tordai Bence ennek köszönheti a mandátumát. Illetve Karácsony Gergely lemondott róla és Zugló polgármestere maradt, majd bejelentkezett főpolgármesternek

– magyarázta Kobza Miklós, majd megjegyezte:

Kobza számára az egész ellenzék cselekvési láncolata egy öncélú provokációnak tűnik. Szavai szerint nagyon súlyos kontraszt van a kormánypárti és az ellenzéki politikusok között.

– vetette fel Kobza Miklós.

Forrás: Echo TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.