Pesti Srácok

Varga Mihály: Csütörtöktől elérhetők az adóbevallási tervezetek

Varga Mihály: Csütörtöktől elérhetők az adóbevallási tervezetek

Immár a harmadik éve áll a lakosság szolgálatában az e-szja, amelynek révén idén 5,6 millió magánszemélyt mentesít az adóhivatal a bevallás-készítés terhétől - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t, hozzátéve, hogy csütörtöktől már elérhetők a bevallási tervezetek.

A pénzügyminiszter kiemelte: a magánszemélyek tehermentesítése után a vállalkozókon a sor; a cél az, hogy néhány éven belül a felére csökkenjen a cégek adóadminisztrációja. Március 14-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján az ügyfélkapun keresztül elérhetők a bevallási tervezetek.

- tájékoztatott Varga Mihály, kiemelve, hogy három évvel ezelőtt teljesen új korszak kezdődött a bevallások történetében, olyan, amelyben még söralátét sem kell.

PestiSracok facebook image

- mondta, hozzátéve: a magánszemélyek többségének ma már bármiféle teendő nélkül lehet érvényes bevallása. Varga Mihály elmondta, hogy az e-szja is egy lépcső abban a folyamatban, amelynek révén 2021-re a NAV a magyar közigazgatás első papírmentes hivatalává válhat. Egyre népszerűbbek az adóhivatal online szolgáltatásai, és már több, mint 3,8 millió magánszemélynek van ügyfélkapuja. Ők holnaptól akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallásukat.

- emelte ki Varga Mihály. A munka már megkezdődött: idén már több, mint 350 ezer egyéni vállalkozónak is készített szja-bevallási tervezetet a hivatal, amelyet nekik csak ki kell egészíteniük. A jövedékiadó-bevallások készítése ebben a folyamatban szintén egy fontos állomás, hiszen ez volt az első olyan szolgáltatás, amelyet a vállalkozásoknak nyújt a hivatal - mondta. A miniszter emlékeztetett, hogy az ügyfélkapuval rendelkezők csütörtöktől elérhetik tervezetüket, akinek viszont nincs ügyfélkapuja, érdemes nyitnia egyet, vagy még március 18-án éjfélig kérheti a hivataltól a tervezet postázását. Ha az adózó egyetért az szja-bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor - az őstermelő, az áfafizetésre köteles magánszemélyek és az egyéni vállalkozó kivételével - nem kell tennie semmit, május 20-án a tervezet hivatalos szja-bevallássá válik - foglalta össze a gyakorlati tudnivalókat Varga Mihály.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.