Pesti Srácok

Veréssel fenyegette meg az Echo TV stábját Márki-Zay támogatója (videóval!)

Veréssel fenyegette meg az Echo TV operatőrét Márki-Zay Péter egyik szimpatizánsa Hódmezővásárhelyen egy közterületen tartott sajtótájékoztatón. A tájékoztatót a helyi Fidesz azért hívta össze, mert szerintük a város önkormányzata egy szocialista politikus lányának áron alul, jogszerűtlenül adott el egy önkormányzati lakást. A helyszínen végül megjelent Márki-Zay Péter is, aki összevitatkozott a helyi fideszes politikusokkal.

A Fidesz-KDNP vásárhelyi képviselői arról tájékoztatták volna a sajtót, hogy újabb bizonyítékok merültek fel egy, szerintük áron alul eladott önkormányzati lakás ügyében. A héten már több dokumentumot bemutattak arról, hogy egy szocialista képviselő, aki egyben a helyi Lakásügyi Tanácsadó Testület elnöke is, saját lányát segítette egy 54 négyzetméteres belvárosi lakás bérleti jogviszonyához. A Fidesz szerint Márki-Zay Péter is jogsértőn járt el, mert közgyűlési felhatalmazás nélkül írta alá az adásvételi szerződést.

Hegedűs Zoltán frakcióvezető beszédét több esetben bekiabálásokkal zavarták meg. Hegedűs Zoltán végül elmondta, az MSZP-s Nagy Ernő helyi szocialista képviselő a lánya helyett igazolta le, hogy nincs közüzemi tartozása, és így a bérleti jogviszonyát meghosszabbíttatta, majd néhány nap múlva, 2018. december 21-én Márki-Zay Péter közgyűlési felhatalmazás nélkül 3,3 millió forinttal olcsóbban el is adta a képviselő lányának a belvárosi lakást.

Nagy Ernő szocialista képviselő a 2017-ben elhunyt volt polgármesterre, Almási Istvánra hivatkozott; azt mondta, a lánya vele egyeztetve, méltányossági alapon költözhetett be a lakásba. Azt is mondta, hogy többször úgy hosszabbították meg más bérlők jogviszonyát, hogy nem is ellenőrizték, hogy a bérlőknek van-e közüzemi tartozása. Márki-Zay Péter azt mondta: ő nem követett el jogsértést azzal, hogy közgyűlési felhatalmazás nélkül adta el a lakást, mert a bérlő 2017-ben, az előző városvezetés idején kapta meg a lakást és az elővásárlási jogot is.

PestiSracok facebook image

A sajtótájékoztató végén többen a távozó fideszesek képviselők után indultak, ekkor fenyegették meg veréssel az Echo TV operatőrét és hasonlították a stáb tagjait az ÁVÓ verőlegényeihez.

Forrás: Echo TV

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.