Pesti Srácok

Zelenszkij vagy Porosenko lehet a következő ukrán elnök, de a sorozatszínész nagyon vezet

null

Az exit poll-felmérések eredménye szerint Volodmir Zelenszkij humorista és Petro Porosenko jelenlegi államfő jutnak be az ukrajnai elnökválasztás második fordulójába. Timosenko pártja máris jelezte, hogy nem ismeri el az eredményt.

A vasárnap esti urnazárás után közzétett felmérések egyöntetűen azt mutatják, hogy a legtöbben Zelenszkijre szavaztak. A nemzeti exit poll szerint a választók 30,4 százaléka támogatta őt, míg Porosenko a szavazatok 17,8 százalékát szerezte meg. A harmadik helyen Julija Timosenko, a Haza párt jelöltje végzett 14,2 százalékos eredménnyel. Ezt a felmérést három kutatóintézet, a Demokratikus Kezdeményezések, a KMISZ és a Razumkov központ közösen végezte. Ugyanezt a sorrendet állapította meg minimális százalékpontnyi eltérésekkel az 1+1 televízió, illetve a 112.Ukrajina és a NewsONE tévécsatornák, valamint a Szocisz közvélemény-kutató központ felmérése is.

Timosenko stábja rögtön közzétette a Twitteren, hogy nem ismerik el az exit poll-eredményeket; szerintük ezeket a felméréseket manipulálták. Szerhij Szoboljev Haza-párti képviselő közölte, hogy számításaik szerint Zelenszkij huszonhét, Timosenko 20,9, Porosenko pedig csak tizenhét százalékot szerzett. Timosenko az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint újságírók előtt kijelentette, hogy pártja saját exit poll-felmérést végzett. Arra szólította fel csapatát, hogy ne essenek szét, ne figyeljenek a megvásárolt exit pollokra, hanem éjfélig juttassák el a jegyzőkönyvek másolatait a választókerületekből a pártközpontba, ahol megkezdik a párhuzamos szavazatszámlálást. Az ukrán elnökválasztás második fordulóját három hét múlva tartják meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Sztepan Franko

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.