Pesti Srácok

Zsidó szervezetek háborodtak fel Belgiumban antiszemitizmussal vádolva egy karneváli menetet

Zsidó szervezetek háborodtak fel Belgiumban antiszemitizmussal vádolva egy karneváli menetet

A belga antidiszkriminációs hatóság szerint nem sértett meg semmilyen törvényt, hogy régi antiszemita sztereotípiákra hajazó bábukat vonultattak fel március 3-án egy flandriai karneválon, amely szerepel a szellemi világörökség listáján.

A menet élén haladó karneváli kocsin két pajeszos, szakállas, kalapos, kampós orrú férfit ábrázoló, nagyméretű rózsaszín bábu volt látható, amelyeket egy széf mellett pénzeszsákok és patkányok vettek körül. A helyi zsidó szervezetek egyhangúlag ítélték el az Aalst városában rendezett karneválon bemutatott, antiszemita ikonográfiát idéző díszletet.

- mondta Hans Knoop a Zsidó Szervezetek Fóruma (FJO) képviseletében.

PestiSracok facebook image

Az Európai Bizottság és az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) is elítélte a történteket, utóbbi felszólította a belga hatóságokat, hogy foglaljanak állást az ügyben. A belga esélyegyenlőségi és rasszizmus ellenes hatóság (UNIA) azt állapította meg, hogy a kritizált karneváli kocsi nem sértett meg semmiféle törvényt.

- mondta a szervezet igazgatója a belga hírügynökség jelentése szerint.

Az egyenlőbánásmód-hatóság ezért nem viszi bíróság elé az ügyet, de közvetíteni akar a város vezetői és a zsidó közösség között. Az aalsti karnevált, amelynek hagyományai a középkorig vezethetők vissza, 2010-ben vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az UNESCO.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.