Pesti Srácok

A Der Spiegelben tömeggyilkosokhoz hasonlították Orbán Viktort

null

Keno Verseck, a Der Spiegel című német magazin Magyarországról rendszeresen beszámoló szerzője legutóbbi eszmefuttatásában Anders Breivik norvég és Brenton Tarrant ausztrál tömeggyilkoshoz hasonlította Orbán Viktor miniszterelnököt – írja a Magyar Nemzet Online. Orbán Viktor megígérte, hogy nem folytat többé EU-ellenes kampányt, de máris a brüsszeli bürokratákat vádolja azzal, hogy Európa iszlamizációját tervezik – olvasható a Der Spiegel internetes oldalán vasárnap este megjelent írásban.

Keno Verseck szerint a migránsvízumokról vagy a migránsbankkártyákról szóló „összeesküvés-elméleteket” általában szélsőjobboldali politikusok, illetve jobboldali terroristák terjesztik. A cikk említést tesz arról, hogy a magyar kormánynak e felhívásai, illetve a Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét ábrázoló plakátjai miatt az Európai Néppárt nemrég felfüggesztette a Fidesz tagságát. A Der Spiegel szerint a kormány hétpontos bevándorlásellenes programjának egyes tételeit is hamis feltételezésekre alapozza, illetve azok torzításokat tartalmaznak. Verseck – aki az 1990-es években Magyarországon élt – rendszeresen támadja az Orbán-kormányt, főleg annak migrációs politikája miatt. A Der Spiegel mellett számos alkalommal publikált a Soros György által finanszírozott Amnesty International honlapján, illetve a jogvédő szervezet lapjában. 2016. januárban például Segíteni, nem gyűlölködni című írásában a szintén Soros György által támogatott, a bevándorlást pozitívumnak tartó MigSzolt népszerűsítette. Ebben a cikkben a magyar választókat is sértegette, mondván, „a magyarok döntő többsége egyetért a kormány idegengyűlölő menekültpolitikájával”.

Az újságíró korábban más témában, de hasonló stílusban becsmérelte a magyarokat, amikor 2012 január­jában a németországi Amnesty International honlapján azt írta, hogy „a cigányellenességről a népesség nagy részé­ben konszenzus van, amelyet a politikusok és hatalmat gyakorlók legitimálnak”. Egy másik, 2019. márciusi cikkében, amely a svájci Amnesty honlapján jelent meg, szintén védelmébe vette a Soros György által finanszírozott bevándorláspárti nem kormányzati szervezeteket (NGO-kat).

PestiSracok facebook image

– olvasható. Keno Verseck a migrá­ciós válság kezdete óta kampányt folytat Magyarország ellen, 2015-ben például Guantánamóhoz hasonlította a röszkei tábort. Az Egy német álom című cikkében pedig arról írt, hogy pozitívan kell hozzáállni a bevándorláshoz; Németországból egy új olvasztótégely lehet, mint amilyen az Egyesült Államok.

Keno Verseck egyébként tavaly szep­temberben arról írt, hogy Németországról hamis képet fest a magyar kormányt támogató média, majd a lap három hónappal később beismerte, hogy Claas Relotius, a magazin többszörös díjnyertes szerkesztő-riportere számos cikkéhez kitalálta a helyszíneket, a riportalanyokat, vagyis híreket hamisított.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.