Pesti Srácok

A Mi Hazánk írni-olvasni tudáshoz kötné a választójogot

null

A Mi Hazánk Mozgalom írni-olvasni tudáshoz kötné a választójogot - közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. Dúró Dóra azzal érvelt: szerintük ez elvárható ahhoz, hogy egy polgár kellő felelősséggel vegyen részt a közéletben. A javasolt szabályozást hasonlónak ítélte ahhoz, a Fidesz-kormány által bevezetett intézkedéshez, amely nyolc általános iskolai osztály elvégzéséhez kötötte a jogosítvány megszerzését.

- tette hozzá.

A Mi Hazánk csak az 1940 után születettek esetében szabná feltételül az írni-olvasni tudást, mondván, a második világháború idején nem minden településen volt biztosított az állami oktatás.

PestiSracok facebook image

Dúró Dóra arról is szólt, hogy pártja szerint a szlovák törvényhozás azon döntése, amely megtiltja idegen ország himnuszának eléneklését, "a magyarellenesség olyan mértékét jelenti, amely után nincs hová hátrálnunk". Felszólítják Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy rendelje be a szlovák nagykövetet, illetve minden nemzetközi fórumon tiltakozzon a döntés ellen a jogszabály visszavonásáig - mondta a politikus, jelezve: a Mi Hazánk tiltakozó akciókba kezd a szlovák nagykövetség előtt, illetve határátkelőkön félpályás útlezárások formájában.

- fűzte hozzá a politikus.

Forrás: MTI; Fotó: Illyés Tibor/MTI