Pesti Srácok

Autókereskedők a NAV célkeresztjében

null

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén kiemelt figyelmet fordít az autókereskedőkre és a járműalkatrészek forgalmazóira, mivel az elmúlt két évben másfélmilliárd forint be nem fizetett adóra derítettek fényt a hatóság emberei - írta szerda reggel a Magyar Nemzet. Kis Péter András, a NAV szóvivője a lapnak elmondta, hogy az idei kiemelt ellenőrzésekben leginkább azt vizsgálja a NAV, hogy a jármű- és az alkatrész-kereskedők adnak-e számlát, nyugtát, emellett bejelentik-e alkalmazottjaikat.

Hozzátette: szóba kerülhet a forgalmazott termékek eredete is; a NAV adott esetben a gyártóig felfejti az eladási láncot. De az áruk importja, exportja is érdekes lehet, ahogy a regisztrációs adó ügyében is vizsgálódhatnak a hatóság munkatársai. Kellő információ alapján pedig a vállalkozások adóügyeit részleteiben is áttekinti a NAV. Az adatok azt mutatják, hogy ez az elmúlt években több esetben is indokoltnak mutatkozott. Az utóbbi két évben nagyjából nyolcszáz különféle ellenőrzést végzett a hivatal a gépjárműalkatrészek kereskedelmével foglalkozó gazdasági szereplőknél. Ezekben - mindent egybeszámítva - nem kevesebb, mint 650 millió forintnyi be nem fizetett adóra bukkantak a NAV emberei, miközben kiróttak pár millió forint mulasztási bírságot. Az autókereskedelem szereplőinél az elmúlt két esztendőben összesen hatszáz különféle eljárást tartott a hatóság. Ezekben 920 millió forint hiányzó közteherre derült fény; a mulasztási bírságok együttesen nagyjából 15 millió forintot tettek ki.

Számos esetben emellett a nyomozóknak is adtak munkát a kereskedések és a szervizek: 2017-ben és 2018-ban több tucat bűncselekményt és szabálysértést tártak fel a NAV emberei. Bizonyos ügyekben a diagnosztikai szoftvereket használták jogsértő módon a vállalkozások, máskor hamis járműipari alkatrészek és egyéb eszközök kerültek elő. A hatóság dísztárcsákat, szelepsapkákat, matricákat, emblémákat, rendszámtáblatartókat is lefoglalt a kétes ügyek szereplőitől - olvasható a Magyar Nemzetben.

Forrás: PestiSrácok.hu/MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.