Pesti Srácok

Az ellenzék most éppen az LMBTQI-jogokért küzd az EP-választásokon

Az ellenzék most éppen az LMBTQI-jogokért küzd az EP-választásokon

A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális emberek jogérvényesítését és az uniós emberi jogi kötelezettségek betartását említette fontos tennivalóként az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum egy-egy politikusa egy szombati budapesti kerekasztal-beszélgetésen.

A Magyar LMBT Szövetség által szervezett, EP-választás és az LMBTQI-emberek című fórumon Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő a magyarországi LMBTQI-emberek életét jobbá tevő intézkedések közül kiemelte a szivárványcsaládok elismerését, és álszent álláspontnak nevezte, hogy azonos nemű párok nem nevelhetnek gyermeket. Álláspontja szerint a szexuális nevelés lehetőségét be kellene emelni a Nemzeti Alaptantervbe és meg kellene könnyíteni a HIV-tesztekhez való hozzáférést, egyes HIV-gyógyszereket pedig államilag támogatottá kellene tenni.

Harangozó Gábor, az MSZP elnökségi tagja szerint az a legnagyobb probléma, hogy folyamatosan erősödik a homofóbia, aminek az az oka, hogy az emberek tájékozatlanok, illetve félretájékoztatják őket. Kiemelte: szeretné, ha elérnék, hogy Magyarországon is szégyen legyen homofóbnak lenni. Kifogásolta az alaptörvény azon pontját, amely kimondja: házasság férfi és nő között köthető.

Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti listavezetője ehhez csatlakozva arról beszélt, hogy a kormányzati állásponttal ellentétben nem kihívás mindenkinek egyenlő jogokat adni. Emellett fontosnak nevezte a rendőrség, az egészségügyi dolgozók és az oktatásban részt vevők érzékenyítését, hogy tudják, hogyan kell hozzáállni az LMBTQI-emberekhez.

PestiSracok facebook image

Arató Gergely DK-s országgyűlési képviselő szerint az oktatásban és egyéb közszolgáltatásokban jelen lévő diszkriminációt nem lehet rendeleti úton szabályozni, a mentalitást kell megváltoztatni. Hogyan lehet elvárni a rendőrtől, a tanártól, hogy érzékeny legyen, amikor nagypolitikai szinten a homoszexualitás még mindig a lejáratás egyik témája? - tette fel a kérdést. Hangsúlyozta: olyan Európai Unióra van szükség, amelyben az alapjogi charta nemcsak az uniós intézményeket, hanem a tagországokat is kötelezi. Ehhez kapcsolódva a felszólalók egyetértettek abban, hogy az unió erősebb ellenőrző szerepére lenne szükség, amely számon kérné az emberi jogok megsértését a tagállamokon.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője úgy vélte: a kormányzati médiában "őrült beszédet" hallani a melegekkel kapcsolatban. Szerinte ha valódi vita lenne, akkor arról beszélnének, hogy mikor lehetne bevezetni a melegházasságot. Mint mondta, nem a világ legrosszabb helye Magyarország a melegek jogait illetően, de a további fejlődéshez kormányváltásra és az emberek tájékoztatására, érzékenyítésére lenne szükség.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.