Pesti Srácok

Az MSZP-Párbeszéd ötpontos programot hirdetett a fiatalok segítésére

null

Ötpontos, fiatalokat segítő európai uniós programot hirdetett vasárnapi sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője. Az MSZP-Párbeszéd (MSZP-P) közös EP-listájának politikusai a többi között szociális európai bérlakás-programot és szintén szociális alapú diák- és hallgatói ösztöndíjakat is finanszíroznának uniós forrásból.

A javaslatok között szerepel, hogy végre kell hajtani az úgynevezett Hazaváró-programot, és határozottan kell képviselni a kivándoroltak érdekeit. A két párt emellett az oktatás fejlesztésére is fordítana uniós forrásokat. Átfogó ifjúsági akcióterv kidolgozását is szorgalmazzák, amely a kisgyermekkortól a munkába lépésig kíséri végig a fiatalokat. Ujhelyi István kijelentette: a fiatal korosztály számára a leginkább húsbavágó, hogy Magyarország marad-e az Európai Unióban, vagy kisodródik onnan.

- jegyezte meg. Az ellenzéki politikus szerint a magyar kormány a leggazdagabbakat vagy a legbátrabbakat támogatja, ezért azoknak kívánnak segíteni, akik félnek adósságcsapdába kerülni.

PestiSracok facebook image

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője a tájékoztatón arra mutatott rá, hogy a mai fiataloknak a hatalmas állami támogatásokat kapó kínaiakkal, vagy a jól képzett szingapúri vagy amerikai fiatalokkal kell majd versenyezniük vagy együttműködniük, ezért szerinte haladéktalanul neki kell állni egy a magyar sajátosságot figyelembe vevő, de a globális kihívásokra választ adó oktatási reformnak.

Az MSZP-Párbeszéd közös listáján szereplő független Kálló Dániel, a Független Diákparlament szóvivője a fiatal korosztály bevonását szorgalmazta a politikai döntéshozatalba. Kijelentette azt is: Magyarországon "emigránskrízis" van, ezért olyan ország kialakítását tartotta szükségesnek, ahonnan a fiatalok nem kényszerülnek kivándorlásra.

Ujhelyi István kérdést kapott a DK európai egyesült államokról szóló elképzeléséről. Azt felelte:

Szociális Európát szorgalmazott, ami "nem forma, hanem tartalom".

Barabás Richárd ezt a fenntarthatósággal egészítette ki, és kijelentette: egyes döntéseknél, például a külügyek terén nagyobb integrációra lenne szükség, de például az oktatást még nemzeti szinten sem érdemes tartani; önkormányzati szinten kellene kezelni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Európai Parlament Multimédiás Központja/Genevieve Engel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.