Pesti Srácok

Az oroszok máris tiltakoznak az ukrán nyelvtörtény ellen, az EU továbbra is hallgat

Az oroszok máris tiltakoznak az ukrán nyelvtörtény ellen, az EU továbbra is hallgat

Az ország teljes elukránosítását célozza és ellentétes az ország alkotmányával Ukrajna nyelvtörvény-tervezete - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén.

- mondta. Zaharova rámutatott, hogy a törvény a nemzetközi jog több normája mellett ellentétes az ukrán alkotmánnyal is.

PestiSracok facebook image

- vélekedett a szóvivő.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőháza külügyi bizottságának elnöke úgy vélekedett, hogy az ukrán nyelv kizárólagosságára vonatkozó törvény magában hordozza az ország délkeleti területei elvesztésének kockázatát.

- hangoztatta a szenátor.

- mondta Koszacsov. A politikus szerint az ukrajnai konfliktus 2014-es kezdete óta "radikálisan megromlottak" a délkeleti területek és Ukrajna többi részének együttélési feltételei.

Az ukrán parlament által csütörtökön megszavazott jogszabály-tervezet a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, az ukrán nyelv, illetve a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást, bírságot, a nemzeti szimbólumok meggyalázása esetén akár börtönbüntetést is kilátásba helyez. A törvény végrehajtását "nyelvfelügyelők" fogják ellenőrizni. Petro Porosenko leköszönő ukrán elnök kijelentette, hogy kész aláírni a törvényt, amint kézhez kapja.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még