Pesti Srácok

Bajnai szerint történelmi jelentőségű a hazai töretlen gazdasági fejlődés, de a Fidesz akkor is csak "lop, csal, hazudik"

null

Bajnai Gordon szerint Magyarországon több ezer ember azért kapja a fizetését, hogy másokat lejárasson, többek között Soros Györgyöt, Gyurcsány Ferencet, Jean-Claude Junckert és most már egy ártatlan aktivistát, Nagy Blankát is - minderről a 24.hu-nak adott interjúban beszélt a volt miniszterelnök, aki jelenleg egy londoni pénzügyi cégnél dolgozik, valamint a Juncker-terv befektetési döntéshozóinak egyike. A lapnak adott interjúban azt is kifejtette, hogy azért nem jön Magyarországra, mert nem akar megalkudni. Bajnai szerint azért fontos az EP-választáson való részvétel, mert ezáltal a jelenlegi kormányfő ellenzéke erős üzenetet küldhet egész Európának. A portálnak adott interjúból kiderül az is, hogy a hazai miniszterelnökségi pozíciót egyfajta válságmenedzselésnek fogta fel, most pedig egy pénzügyi tanácsadó cég vezetőjeként repked a világban, Új-Zélandtól Kanadáig járva a világot.

A szocialisták válságmenedzsereként miniszterelnöki székig jutó Bajnai Gordon szerint Magyarországon több ezer ember van, aki azért kapja a fizetését, hogy napi szinten járasson le előre kiválasztott célszemélyeket. Ennek a propagandának egy időben ő is kiemelt célpontja volt, de éppúgy áldozata volt ennek Gyurcsány Ferenc, Soros György, Jean-Claude Juncker, számos civil aktivista, vagy éppen most egy gimnazista, Nagy Blanka. A jelenleg pénzügyi tanácsadóként dolgozó Bajnai az interjúban különös színezetben láttatja a hazai gazdasági életet, véleménye szerint ugyanis az ország nagy bajban van, hiszen a propagandagépezet eltereli a figyelmet arról, hogy Magyarországon ipari méretű, központosított lenyúlás és stratégiai probléma van. A Hajdú-Bét botrány egyik főszereplője szerint a Fidesz lop, csal és hazudik.

Azt azonban elismeri, hogy az általa elmondottak ellenére is Magyarország az elmúlt 3-4 évben valóban stabil gazdasági helyzetben van, és a régión belül közepesen jól teljesít, ezért tud a Fidesz könnyebben kormányozni. És ő sem lett volna miniszterelnök akkor, ha az előző kormányok nem vitték volna csődközeli helyzetbe az országot.

Bajnai szerint mindez csak annak köszönhető, hogy Orbán Viktoréknak „disznószerencséjük” van,

A 24.hu kérdéséreválaszolva hozzáteszi, hogy ha 4-5 százalékos a gazdasági növekedés, akkor tényleg elég nagy marhaságot kell csinálnia egy kormánynak ahhoz, hogy ne legyen népszerű.

Bajnai szerint az ország szempontjából a legnagyobb nemzeti veszteség a kivándorlás, és ezt a családvédelmi program sem tudja megakadályozni vagy ellensúlyozni, míg az oktatási rendszer szétverését szintén „óriási bűnnek” tartja. Mint mondja: ezért kellene mihamarabb olyan országot teremteni, ahonnan nem kell elmenni, és ahová érdemes hazajönni. Ehhez fontos a bérnövekedés, a családtámogatás is, de elsősorban olyan környezet kell, ahol a politika nem gyarmatosítja az életünket, ahol az egyént is védi a jog, nemcsak az államhatalmat, ahol érdemes vállalkozni, elismerik a törekvést, a korrupciót nem kell bekalkulálni minden döntésbe, az alapvető közszolgáltatások működnek, az oktatás például esélyt kínál minden gyereknek, és nem az dönt, hogy ki milyen előnyt hozott magával otthonról.

Tudni véli azt is, hogy „a fideszes elit gyermekei nem a kásleri iskolarendszerben tanulnak, hanem a fizetős magániskolákban vagy külföldön”. Hozzáteszi: ő azért dolgozik külföldön, mert neki nincs a NER-ben helye; mint fogalmazott: „megalkudni nem akarok”. A lapnak azt is kifejtette, hogy 2008 őszétől válságkezelő feladatot kapott: a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztereként, majd a Bajnai-kormány névadójaként is arra vállalkozott, hogy megmentsék az országot az összeomlástól:

Bajnai azt is megmagyarázza, hogy azért akart visszatérni 2012-ben ismét a politikai színtérre, hogy összefogja az ellenzéket:

Hozzáteszi: ez a vállalkozás nyilvánvalóan kudarc volt, ő pedig olyan országban szeretne élni, ahol felelősséget vállalhatnak tetteinkért. Persze az ellenzék sikertelenségéért is a Fidesz volt a felelős, az okokat viszont nem hajlandó elárulni novemberig. Akkor talán elmondja. De addig is azért szurkol, hogy ennek a rendszernek minél előbb vége legyen és a NER megszűnjön. Ebben pedig az EP-választásnak nagy szerepe van. Véleménye szerint az Orbán-féle kormányzási mód nem kompatibilis az EU-val, de amennyiben Európa orbanizálódik, akkor meggyengül, szétesik és csak elszenvedője lesz a világpolitikának, nem az alakítója.

Arról is beszél, hogy miniszterelnöksége alatt a Jobbik egyértelműen újnáci politikát folytatott, Gyöngyösi Márton pedig még évekkel később is arra tett javaslatot a parlamentben, hogy származásuk szerint listázzák a képviselőket:

Bajnai Gordon szerint a legjobb munkát egyébként Jávor Benedek nyújtotta a magyar EP-képviselők közül, de Cseh Katalint és a szintén „friss erőt jelentő Donáth Annát is jó lenne Strasbourgban látni”. De persze Dobrev Klárának is ott a helye az EP-ben. Az interjúban nem felejtette el egyébként hosszasan ecsetelni azt sem, hogy miért tiszteletreméltó Soros György életútja, és persze a kihagyhatatlan balliberális mantrát, a mészároslőrincezést sem hagyta ki a sorból. A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI/archív/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.