Pesti Srácok

Bakondi: Itt az ideje, hogy az EU szakítson migrációs politikájával

null

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint legfőbb ideje, hogy az Európai Unió (EU) bürokráciája szakítson eddigi, "súlyos következményekkel járó" migrációs politikájával, és megelőzhető legyen a tömeges illegális migráció, teljesíthetőek legyenek az emberek biztonsági elvárásai.

Bakondi György vasárnap az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: nem működik hatékonyan a dzsihadisták kiszűrése például Görögországban, hiszen úgy tűnik, hogy egy olyan ember, aki az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt és a gyanú szerint terrorcselekményekben vett részt, politikai menedékjogot, névtelen bankkártyát kapott, ráadásul utazhatott is Európában. A görögországi "migránskaravánnal" kapcsolatos kérdésre azt mondta: a rendőrség erőt alkalmazva szétzilálta az indulni készülő csoportot. Közölte: szeretnék tudni, kik a szervezők, mivel az eset "rokon vonást mutat" az amerikai-mexikói határon történtekkel. Hozzátette: jóval korábban már információkat szereztek európai titkosszolgálatoktól a készülődésről. Bakondi Györgyöt kérdezték arról is, hogy Líbiában a harcok eszkalálódása esetleg újabb menekültek megindulásához vezethet, erre úgy reagált: előfordulhat, hogy ellehetetlenül a partiőrséggel kialakított együttműködés, és a zavaros helyzetet kihasználva többen indulnak útnak. Ezért Olaszország, Málta vagy más országok is nehéz helyzetbe kerülhetnek - tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Híradó

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.