Pesti Srácok

Berendelték a külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét

Berendelték a külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét

Magyarország elfogadhatatlannak tekinti Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kitiltását Ukrajnából, ezért Ukrajna budapesti nagykövetét hétfőre berendelték a Külügyminisztériumba - tájékoztatott Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szombaton.

A Tájékoztatásért és Magyarország Nemzetközi Megjelenítéséért Felelős Államtitkár közleményében hangsúlyozta: már a sokadik elfogadhatatlan magyarellenes lépésnek tekintik, hogy Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét szombaton nem engedték be Ukrajnába.

Kelemen Hunor a nap folyamán egy közösségi portálon közölte, hogy másfél évre kitiltották Ukrajnából. Erről annak nyomán szerzett tudomást, hogy nem engedték be az országba.

Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának harmincadik évfordulójára. Amint leírta, az ukrán határon egy órás várakozás és ellenőrzés után közölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Magyarázatot nem adtak a belépése megtagadására.

PestiSracok facebook image

Kelemen Hunor telefonon elmondta: román diplomata-útlevéllel, a Záhony - Csap határátkelőn szeretett volna belépni Ukrajnába, azonban közölték vele, hogy a két társa folytathatja az utat, neki azonban vissza kell fordulnia. Kelemen Hunor elmondta: azonnal tájékoztatta Románia külügyminiszterét a történtekről, hétfőn pedig panasszal fordul a bukaresti ukrán nagykövetséghez, és magyarázatot kér a történtekre.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.