Pesti Srácok

Bírói testület: Ha tisztességtelen az árfolyamkockázat, semmis a devizahiteles szerződés

Bírói testület: Ha tisztességtelen az árfolyamkockázat, semmis a devizahiteles szerződés

Az árfolyamkockázat egyes jogi kérdéseit vizsgálta meg a héten a Kúria mellett működő, bírákból álló konzultációs testület. A testület egyebek között azt is megállapította, hogy az árfolyamkockázat kérdése igen lényeges, olyannyira, hogy ha az arról szóló feltétel tisztességtelen, akkor az egész szerződés érvénytelen, ennek nyomán pedig a fogyasztó nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére.

Az elemzés a legapróbb részletekig áttekintette a témakört, megállapítva például, hogy csak akkora pluszterhet kell viselnie a hitelfelvevőnek, amennyire a bank előre és érthetően felhívta a figyelmét - ismerteti csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A napilap cikke szerint a Kúria mellett működő, devizahiteles érvénytelenségi pereket vizsgáló konzultációs testület jó ideje vizsgálja a devizahitelezés egyes jogi részleteit, most pedig az egyik legfontosabb függőben maradt kérdést, az árfolyamkockázat ügyét elemezte. A legfőbb ítélkező fórum közlése szerint a testület 140 devizahiteles pert tekintett át, az ezekből levonható általános következtetéseket pedig tíz pontban összegezte. Az egyik leglényegesebb megállapítás azzal foglalkozik, mikor tisztességtelen a hitelszerződésnek az a rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli. Tisztességtelen a passzus, ha az árfolyamkockázat viseléséről szóló tájékoztatás elmaradt, vagy volt ugyan, de nem volt megfelelő.

A szakmai testület rögzítette például, hogy a bank tájékoztatása akkor nem volt megfelelő, ha azt, hogy ki viseli az árfolyamkockázatot, csupán kikövetkeztetni lehetett a szerződés egyes rendelkezéseiből. A testület egyebek között azt is megállapította, hogy az árfolyamkockázat kérdése igen lényeges, olyannyira, hogy ha az arról szóló feltétel tisztességtelen, akkor az egész szerződés érvénytelen, ennek nyomán pedig a fogyasztó nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére. Szintén fontos, hogy a grémium szerint arra nincs lehetőség, hogy a Kúria az árfolyamkockázat megítélése ügyében átfogó jellegű iránymutatással igazítsa el az ország bíróságait. Az árfolyamkockázatot ugyanis ügyenként lehet csak vizsgálni, az adott eset bizonyítékainak értékelése után.

PestiSracok facebook image

- olvasható a Magyar Nemzetben.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.