Corpus delicti – Megjelenés előtt Szebenyi István, a móri vérengzés nyomravezetőjének könyve
Hamarosan megjelenik Szebenyi István "Corpus delicti, avagy én voltam a móri ügy kulcsa?" című könyve, amelyben a szerző egyebek mellett azt a kalandregénybe illő történetet tárja fel, hogy miképp találta meg a tizenhét éve elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő bankrabláskor használt fegyvereket és egyéb tárgyakat, hogy álltak hozzá felfedezéséhez a hatóságok, és miként jutott el oda, hogy az általa szolgáltatott releváns bizonyítékok ellenére a mai napig nem kapta meg azt a nyomravezetői díjat, amelyet annak idején a rendőrség kiírt a tettesek kézre kerítése érdekében.
A könyvből kiderül, hogy a móri ügy immár végérvényesen a hazai igazságszolgáltatás stigmája marad, és ezen senki nem akar változtatni azok közül, akik megtehetnék ezt. Ismert, Szebenyi István társaival gyakran fémkeresőzik a Vértes környékén, így találták meg több, mint négy évvel a vérengzés után azokat az erdőben elásott csomagokat, amelyek a fegyvereket rejtették, s amelyek alapján a nyomozók végül elfoghatták a valódi gyilkosokat. Szebenyiék felfedezésekor már tényleges életfogytig tartó szabadságvesztését töltötte az ügyben Kaiser Ede, akinek társát az első – mint kiderült, fatálisan vakvágányra került – eljárásban nem sikerült egyértelműen azonosítani.
Még mindig pereskedik
Ha Szebenyiék nem találják meg a fegyvereket Tatabánya környékén, Kaiser egész életében a móri gyilkos stigmájával élhetett volna. Az ügyben Kaiser Ede egykori bűntársának fizették ki a hatóságok a kiírt huszonötmillió forintot, és bár Kiglics Attila vallomása hazugság volt, amivel meg is tévesztette a nyomozókat, a rendőrség ma is úgy tartja: jogszerű volt, amit tettek, Szebenyi Istvánnak pedig szerintük nem jár a díj. A kötet részletesen felfedi, hogy Szebenyi manapság, tizenhárom évvel felfedezése után is pereskedik még az állammal, és arról is ír, hogy szerinte ügye miért jutott ilyen helyzetbe.
Amatőr hadtörténészek
Szebenyi István könyve azonban nemcsak Mórról szól: a történeteiből megismerhetjük azokat a laikusok által bizonyára kótyagosoknak gondolt embereket, akik fémkeresőikkel járják az erdőket, mezőket, hogy világháborús relikviákat találjanak. A sztorikból kiderül, hogy miért kezdenek emberek ilyesmibe és miért képezik magukat amatőr hadtörténészekké, hogy aztán a hivatalos szervekkel együttműködve megadják a kellő végtisztességet az általuk megtalált, a második világháborúban elesett katonáknak, bármelyik hatalom oldalán harcoltak is.
Fotó: Borsonline
