Pesti Srácok

Emelkedett az azonosított külföldi áldozatok száma Srí Lankán

Emelkedett az azonosított külföldi áldozatok száma Srí Lankán

Eddig összesen 42 külföldi állampolgár holttestét azonosították a Srí Lanka-i hatóságok a húsvétvasárnapi robbantásos merényletek 253 halálos áldozata közt - jelentette be a Srí Lanka-i külügyminisztérium.

A 42 emberből a legtöbb, tizenegy indiai volt. Hat brit állampolgár mellett négy kínai, illetve három dán állampolgárt is azonosítottak. Két-két szaúd-arábiai, spanyol és török halálos áldozat volt, és egy-egy bangladesi, japán, holland, portugál, svájci, illetve amerikai állampolgár. Hatan kettős állampolgársággal rendelkeztek. A holttestek közül már huszonötöt hazaszállítottak. Még mindig további tizenkét külföldit tartanak eltűntként nyilván, ám a hatóságok még nem azonosították az összes holttestet. Öt külföldi állampolgárt még mindig kórházban ápolnak. Maitripala Sziriszena Srí Lanka-i elnök szükségállapotot rendelt el, és az országban több ezer katonát mozgósítottak, hogy a nyomozásban segítséget nyújtsanak a nyomozó hatóságoknak. A szükségállapot idején a rendőrség és a katonaság előzetes bírósági felhatalmazás nélkül őrizetbe vehet embereket, és házkutatásokat is tarthat. Eddig már több, mint 150 embert tartóztattak le a támadásokkal kapcsolatban. A Srí Lanka-i hatóságok a turizmus jelentős visszaesésével számolnak, ez pedig egyes becslések szerint akár másfélmilliárd dolláros kiesést is okozhat idén az országnak. Több ország, köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Ausztrália külügyminisztériuma hivatalosan is óva intette állampolgárait attól, hogy Srí Lankára utazzanak.

Húsvétvasárnap három templom és négy szálloda ellen követtek el öngyilkos merényleteket Colombóban és a fővárostól nem messze található Negombóban, valamint Batticaloában. A merényletekben 253 ember vesztette életét, és mintegy 500-an megsebesültek. A merényletek elkövetésével egy helyi iszlamista csoportot, a Nemzeti Tauhíd Dzsamaatot (NTJ) vádolják, melynek vezetője, Zahrán Hásim maga is az öngyilkos robbantók közt volt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.