Pesti Srácok

EP-választás – Kisorsolta a listák szavazólapi sorrendjét az NVB

EP-választás – Kisorsolta a listák szavazólapi sorrendjét az NVB

Kisorsolta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén, hogy a május 26-i EP-választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon. Az NVB tizenegy lista sorrendjét állapította meg, legfeljebb ennyi szerepel majd a szavazólapokon. Elképzelhető azonban, hogy a listák száma végül ennél kevesebb lesz; ez abban az esetben fordulhat elő, ha az ajánlások ellenőrzésénél kiderül, hogy valamelyik pártnak nincs meg a listaállításhoz szükséges húszezer érvényes ajánlása.

Az NVB hét listát – a Jobbikét, a Fidesz-KDNP-ét, a Momentum Mozgalomét, a Mi Hazánk Mozgalomét, az MSZP-Párbeszédét, az LMP-ét és a DK-ét – már korábban nyilvántartásba vett, és a határozatok jogerőre emelkedtek. Négy listát – a Magyar Munkáspártét, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártét, az Egységes Magyar Nemzeti Néppártét és a Tea Párt Magyarországét – kedden jelentettek be. Az ajánlások ellenőrzése után az NVB-nek legkésőbb a bejelentéstől számított negyedik napon kell a lista nyilvántartásba vételéről döntenie, tehát ugyan csak később válik véglegessé, összesen hány jogerősen nyilvántartásba vett lista lesz, a választási eljárásról szóló törvény előírja, hogy a bizottságnak a listák bejelentésére megadott határnapon kell kisorsolnia a bejelentett listák sorrendjét.

A sajtónyilvános sorsolást a testület két tagja végezte: Bozsóki Éva elnökhelyettes előbb egy urnából a lista sorszámát húzta ki, Rádi Péter elnök pedig egy másik urnából a lista nevét. A sorsolás értelmében a listák a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon: első az Egységes Magyar Nemzeti Néppárt, második az MSZP-Párbeszéd, harmadik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, negyedik a Jobbik Magyarországért Mozgalom, ötödik a Fidesz-KDNP, hatodik a Momentum Mozgalom, hetedik a Tea Párt Magyarország, nyolcadik a Demokratikus Koalíció, kilencedik a Mi Hazánk Mozgalom, tizedik a Magyar Munkáspárt, tizenegyedik a Lehet Más a Politika. A szavazólapon szerepel majd a lista sorszáma, a listát állító párt – illetve több párt esetén pártok – neve és emblémája, a szavazásra szolgáló kör, valamint a listán szereplő első öt jelölt neve. Az NVB pénteki ülésén beülhetett a testületbe Csáki Marianna, a Mi Hazánk Mozgalom delegáltja, aki a párt EP-listájának állítása miatt kerülhetett a testületbe, amely így tizenhat tagú lett.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.