Pesti Srácok

Helyettes államtitkár: Nagy érdeklődés övezte a magyar ifjúságpolitikát az ENSZ-ülésen

Helyettes államtitkár: Nagy érdeklődés övezte a magyar ifjúságpolitikát az ENSZ-ülésen

Nagy érdeklődés övezte a magyar ifjúságpolitika gyakorlati intézkedéseit az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) múlt szerdai, New York-i ülésén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Illés Boglárka hangsúlyozta: számtalan bevált magyar gyakorlatot osztottak meg, nemcsak a munkanélküliség csökkentésével, hanem az oktatással és a tehetséggondozással kapcsolatban is. Elmondta: az ifjúsági munkanélküliség Magyarországon 11 százalék, ez jóval a 15 százalék feletti európai uniós átlag alatt van. A csökkenés többek között az ifjúsági garanciaprogrammal és a munkahelyvédelmi akcióval magyarázható; az intézkedések több, mint százezer fiatalnak segítettek abban, hogy találjanak Magyarországon munkát. Illés Boglárka hozzátette: a résztvevők érdeklődősét felkeltette a nemzeti tehetségprogram is, amely közvetlenül a fiatalokat, közvetetten pedig az iskolákat, intézményeket és a civil szervezeteket segíti annak érdekében, hogy a kormány megtalálja és támogassa a tehetségeket. Illés Boglárka a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta: a nyolcadik alkalommal megrendezett gyűlés különlegessége, hogy nemcsak döntéshozók és döntéselőkészítők, hanem fiatalok is nagy számban részt vettek rajta. A kétnapos fórumnak több, mint 800 résztvevője volt, és harminc ország miniszteri szinten is képviseltette magát, így lehetőség nyílt a világ országai ifjúságpolitikájának megismerésére. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa a világszervezet hat fő tanácsának egyike. A tanács fő funkciója, hogy azonosítsa az aktuális globális kihívásokat, erősítse az innovációt és elősegítse a fenntartható fejlődés elérését gazdasági, szociális és környezeti pillérek mentén.

Forrás: MTI; Fotó: Havran Zoltán/Magyar Idők archív

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.