Pesti Srácok

Hisztizett a csepeli MSZP politikusnője - Szégyellte, hogy pártja nevét vele együtt említették

null

Takács Mónika, az MSZP csepeli politikusa teljesen kiakadt, amikor a pártja nevét is bemondták a nevével az önkormányzat csütörtöki testületi ülésén, amikor megadták neki a szót - írja a csepel.info. Ahogy a videón látható, ezek után már nem akart nyilatkozni. Lekapta a szemüvegét, rázta a fejét, fújtatott, később pedig úgy tűnt, hogy többször rángatózott is.

A látszólag nevetséges ok miatt kitört hisztéria magyarázata egyszerű. A politikus asszonyt a nép egyszerű, pártfüggetlen-civil gyermekeként próbálja eladni az MSZP az őszi választásokon. Ezért esett neki olyan rosszul, hogy a neve mellett pártja, a Magyar Szocialista Párt nevét is bemondták. “Köszönöm szépen, így már nem kívánok hozzászólni” – mondta, és ezzel elkezdődött a “műsor”.

Álfüggetlen, álcivil

Bár Takács Mónika 2014 óta a csepeli MSZP politikusa, hosszú procedúra során próbálták pártfüggetlen civil jelöltként bemutatni. Ehhez előbb egy civil szervezet vezetőjévé választották. Ennek elnökeként aztán pont saját magát találta a legalkalmasabb polgármester-jelöltnek. Ezek után – formálisan – beajánlotta magát a pártjának, és csak ezután választotta meg a pártja, az MSZP is polgármester-jelöltnek. A szocialista politikusnő csütörtökön valószínűleg úgy érezte, hogy a Magyar Szocialista Párt nevének kimondásával egyetlen pillanat alatt több éves aknamunkáját semmisítették meg.

PestiSracok facebook image

Takács Mónika egyébként Szigethalmon, vagyis még csak nem is Csepelen lakik. Az, hogy az MSZP egy nem Csepelen élő politikust állít csepeli polgármester-jelöltnek - és még azt is odahazudják, hogy pártfüggetlen civil, akit a teljes ellenzék támogat -, jól mutatja, hogy mit gondolnak a választóikról.

Nem először volt műsor

A Csepel.info úgy tudja, hogy Takács Mónika “megingása” messze nem az első, és picit sem a leglátványosabb ilyen jelenség volt. Információink szerint a politikus asszony még mentorának, Szenteczky Jánosnak is nekiment párszor. Pedig Szenteczky találta ki és javasolta őt “pártfüggetlen” polgármester-jelöltnek.

A csepeli MSZP sincs túl jó formában. Az elmúlt években “beértek” az általuk elkövetett bűncselekmények büntetőperei. Így több párttagot, frakciótagot is jogerősen elítéltek. Az egyik, sikkasztás miatt a közelmúltban elmarasztalt közülük éppen Takács Mónika segítője volt: közös képviselőként oroszlánrésze volt a politikus asszony 2014-es egyéni győzelmében. A május 26-i uniós választások után ezért még az is elképzelhető, hogy a kötélidegzettel nem magasztalható politikus asszonyt lecserélik az MSZP-hez szintén közel álló, ex-LMP-s, ex-párbeszédes Hudák Jánosra.

Forrás: csepel.info; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.