Pesti Srácok

Hivatalos: csütörtökön találkozik Kim Dzsong Un és Vlagyimir Putyin

Hivatalos: csütörtökön találkozik Kim Dzsong Un és Vlagyimir Putyin

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető "hamarosan" Oroszországba látogat, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon - erősítette meg a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden a Kreml erre vonatkozó korábbi közléseit.

"Kim hamarosan látogatást tesz az Oroszországi Föderációban Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke meghívására" - közölte a KCNA anélkül, hogy pontosította volna, hogy a két politikus első csúcstalálkozóját hol és mikor tartják. A Kommerszant című orosz gazdasági napilap több forrásra hivatkozva úgy tudja, Kim szerdán érkezik Vlagyivosztokba, ahol másnap a Távol-Keleti Szövetségi Egyetemen találkozik az orosz vezetővel. A lap hozzátette, hogy az észak-koreai vezető várhatóan péntekig marad Oroszországban. A Kommerszant emellett úgy értesült, hogy az észak-koreai vezetőt és feltehetően 230 fős delegációját szállító szerelvény szerdára virradóra fog átkelni az észak-koreai-orosz határon.

A Kremlhez közel álló, Izvesztyija című napilap jól értesült forrásra hivatkozva hétfőn jelentette, hogy Putyin és Kim találkozóját csütörtökön tartják Vlagyivosztokban, a Russzkij-szigeten. A lap szerint Putyin a Pekingben pénteken és szombaton megtartandó Egy övezet, egy út nemzetközi fórumra tartva tesz majd kitérőt Vlagyivosztokba. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint a két vezető a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének és a regionális együttműködésnek a kérdéseit fogja áttekinteni. A hétvégén megjelent orosz és nemzetközi sajtóértesülések szerint észak-koreai funkcionáriusok keresték fel a tervezett találkozó feltételezett helyszínét, a Távol-keleti Szövetségi Egyetemet, ahol egyébként április 24-én és 25-én "hivatalos küldöttségek látogatása" miatt szünetel majd az oktatás. Megfigyelők szerint Kim oroszországi vizitjével próbál külföldi támogatást szerezni gazdaságfejlesztési elképzeléseihez, miután a februárban Hanoiban megrendezett második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó sikertelenül ért véget és zátonyra futtatta a tárgyalásokat Washingtonnal a Phenjan által remélt szankciós enyhítéseket illetően.

Artyom Lukin, a vlagyivosztoki egyetem egyik professzora szerint a hanoi csúcs diplomáciai kudarcát követően Kim valószínűleg azt akarja megmutatni, hogy a világ vezető politikusai akarnak vele tárgyalni, s több választási lehetősége is van. "Kim nem akarja, hogy úgy nézzen ki, mintha túlzottan függene Washingtontól, Pekingtől, illetve Szöultól" - mondta Lukin. "Ami Oroszországot illeti, a Putyin-Kim csúcstalálkozó megerősíti Moszkva világhatalmi szerepét a Koreai-félszigeten. A találkozó Oroszország nemzetközi tekintélye szempontjából fontos - fűzte hozzá az orosz professzor. A két ország között már huzamosan szünetel a legmagasabb szintű kapcsolattartás. Putyin 2000-ben látogatott el Phenjanba. Kim Dzsong Un apja, Kim Dzsong Il páncélvonatán 2001-ben és 2002-ben Moszkvába, 2011-ben pedig Ulan-Udéba utazott el. A jelenlegi észak-koreai vezető még sosem lépte át az orosz határt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: hírhatár.com

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.